
POSTALÁDA
Korszakok jelmezei
2025. jan. 22.


Az ember, ugyanolyan ember lesz, mint volt, mondjuk párszáz éve.
Csupán, a díszlet változik. Volt idő, amikor kiváltságnak számított keresztes lovagnak lenni, legalábbis a rend tagjai biztosan így érezték. Ahogy néhány ,,kiválasztott” szintén emelt fővel áldotta a sorsát, hogy az eretnekek elítélésekor, náluk van az aduász, ők azok a szerencsések, akik a döntéshozó, vádló szerepében tetszelegnek. Mert, nem őket ítélik máglyára, mint azokat a született veszteseket, akik a rövidebbet húzták.
Volt korszak, amikor ördögtől való dolog volt a törökkel cimborálni, és a császárnak hízelegni.
Volt, amikor életével játszott az, aki a szabadság eszméjét tűzte zászlajára, holott legbelül, maga sem tudta, mi a szabadság. Petőfi szabadsága más, mint a vértől vörös kommunistáké, vagy a sokak szerint démoni Horthy-rendszeré.
Volt idő, amikor Trianon igazságtalanságát emlegetni hazafiasság volt.
Volt korszak, amikor a világ méhek módjára megbolydult, nem voltak, csak jók, és csak rosszak. Amikor a fekete egyenruha, ezüst halálfejjel, horogkereszttel díszítve ördögi volt, és a vörös, és a fehér csillag pedig maga a megtestesült angyali sereg.
Volt, amikor a vörös csillagos, sarló kalapácsos lobogó előtt inkább meghajoltunk, mint Krisztus keresztje előtt, hogy utána az emberi szabadságot jelképező, csillagos lobogó előtt tegyük ugyanezt. Mert valahová tartozni jó, kell, mert mi lenne, ha senki nem mondaná meg, mi a jó nekünk?
És csak ritkán gondolkodunk el azon, hogy a korszakok eszméinek gazdái ugyanazok: ők az eretnekek üldözői, a szultánok, és császárok, a német führerek, a kommunista párttitkárok. Ők voltak azok, akikkel ildomos volt egy csónakban evezni, mert ha kiugrottunk a csónakból, többnyire mindenki először a kapitányra tekintett. Kevesen voltak olyan bátrak, akik inkább kiugrottak.
Az ember, ember marad, csupán a díszlet változik.
Dóka Gábor
(Nyitókép: Pintér Zoltán: -izmusok könyve borítója)

Piros 7es


