AMMARHA!
Körülbelül három percig bírta az első 3D-nyomtatással készült rakéta
2023. márc. 24.
A prototípus rakétát magyar idő szerint csütörtök hajnalban indították útjára. A küldetés a „Sok sikert! Jó szórakozást!” (Good Luck, Have Fun) nevet viselte.
A 3D-nyomtatásra specializálódott Relativity Space nevű vállalat szerdán késő este (magyar idő szerint csütörtök, azaz 2023. 03. 23 hajnalban) indította el a Terran 1 nevet viselő rakétáját élete első repülésére. A Terran 1 kilövését műszaki problémákra hivatkozva korábban már kétszer elhalasztották. A világ első 3D-nyomtatással készült rakétája ezúttal sikeresen teljesített néhány küldetési célkitűzést, ám néhány perccel a kilövése után, a második fázis leválásakor „anomália” történt, amelynek következtében a jármű hajtóműve leállt.
A rakéta elérte a világűrt, és körülbelül három percig repült is, ami a kudarcok ellenére a Relativity Space számára hatalmas előrelépést jelent, gyártási technológiájuk és víziójuk működőképességének ékes bizonyítékaként tekintenek vissza az eseményre.
A kétfázisú, 2,3 méter átmérőjű, 33,5 méter magas rakéta folyékony oxigént és cseppfolyós metánt éget el a működéséhez. Kinyomtatása körülbelül két hónapig tartott. A Terran 1 a Cape Canaveral-i LC-16-os indítóállásról szállt fel, becslések szerint egy ilyen űrjármű felszállásonként körülbelül 12 millió dollárt „éget” el a Relativitynek. A rakéta célja, hogy a későbbiekben akár 1250 kilogrammos hasznos terhet is eljuttathasson Föld körüli pályára az űrbe.
nyitókép: spacenews.com
cnbc.com