DR. MINISZTERELNÖK ÚR
Kötcsei politikai nyárzáró
2024. szept. 7.
A Polgári Magyarországért Alapítvány által évről évre szervezett kötcsei találkozó helyszínén Orbán Viktor az MTI beszámolója szerint azt mondta, hogy új világgazdaság jött létre az elmúlt időszakban, amihez alkalmazkodni kell!
Új gazdaságpolitikára van szükség, amelynek „a szíve közepe és lényege" a gazdasági semlegesség, mert meggyőződése, hogy gazdasági sikert Magyarországon a gazdasági semlegesség hoz majd.
Ebben az évben a magyar gazdasági növekedés Európa első harmadában van - jelentette ki a miniszterelnök kérdésre válaszolva. Hozzátette: ezzel nem elégedett, akkor lesz az, ha a magyar növekedés Európában az első lesz.
Három-öt százalék közti növekedés a cél, ezt pedig nem lehetetlen a következő évben - mondta.
Arról is beszélt, hogy a reptér a nemzeti vagyonnak a visszavásárlása. A Vodafone megvásárlása pedig történelmi lépés, hogy Magyarországnak legyen magyar kézben lévő infokommunikációs, telekommunikációs, nagy nemzetközi erejű cége.
Orbán szerint "a mostani állapotunk jól mutatja", hogy időben megéreztük, hogy a blokkosodás helyett inkább egy egységes világgazdaság minden fontos szereplőjével ápolt jó kapcsolat adhat megoldást a magyar gazdaságnak.