
ITT A PIROS, HOL A PIROS
Kotleba a tyúkapó
2022. dec. 22.


A Covid-19 járvány lecsengése után a virológusi pályát kinőtt politikus most mellékállásban állatorvosként dolgozik.
A soviniszta pártelnök felszólította követőit, hogy tartsanak csirkéket és váljanak függetlenné a multinacionális vállalatoktól.
Néhány nappal ezelőtt a Cseh Köztársaság az egész ország területén betiltotta a szabadtéri baromfitartást, amit a madárinfluenza egyre gyakoribb elterjedésével indokolnak. Marian Kotleba az ĽSNS párt vezetője azonban mást lát a dolgok hátterében.
Az állatorvosok utasították a baromfitartókat, - galambászok kivételével – hogy tartsák madaraikat zárt térben, ha ez nem lehetséges, akkor a lehető legnagyobb mértékben korlátozzák a tenyésztett baromfi és a vadon élő madarak közötti érintkezést.
Idén december eleje óta a Cseh Köztársaságban hat új madárinfluenza-járvány pusztítását erősítették meg, köztük ötöt kis baromfitelepeken, egyet pedig egy nagy hízókacsa-tenyésztő gazdaságban – közölték az állatorvosok. A legutóbbi eset a Jindřichův Hradec régióban található Frahelga faluban történt, ahol december 5-én 15 000 kacsát selejteztek ki a betegség miatt.
Kotleba azonban azt mondta, hogy az Európai Unió megpróbálja megakadályozni a tyúktartást, és rámutatott egy franciaországi törvényre, amely a tyúktartókat regisztrációra kötelezi.
Kotleba úgy látja, hogy a Cseh Köztársaságban a madárinfluenza-járvány csak ürügy a baromfitenyésztés korlátozására a kistermelők számára.
A videóban a ĽSNS vezetője felszólítja azokat, akiknek lehetőségük van rá, hogy kezdjenek el tenyészteni, amit csak tudnak. Kotleba úgy véli, hogy az Európai Unió élelmiszerfüggővé akarja tenni az embereket.
Kivételesen nem a zsidókat okolta, de nem is cigányozott egy ordasat. Úgy látszik, már a nácik sem a régiek, vagy a pártelnök szívét is átjárja a karácsony előtti szeretethullám?

Piros 7es


