ILLIBERÁLIS

Králik Róbert: Egy „győzelmi” fészbuk-vita margójára 2022. jún. 6.

Felmérték, hogy vajon mennyire elégedett az istenadta nép a mi vodkadíler előéletű, a Matovič-Sulík egóháború első kiélesedése nyomán, a kormánymentési rosád során a kalapból, riadt nyusziként előkapott kormányfőnkkel. Képzeljék, elég rendesen. A megkérdezettek több, mint fele elégedett.

Nem tudom eldönteni, hogy ez a megállapítás kire, illetve mire nézve kiábrándítóbb. Őrá, vagyis a politikai pozicionálására (állítólag mélyen keresztény-konzervatív érzelmű politikuskról beszélünk), vagy magára a társadalomra, amely (a szlovák balliberális mediális mainstream agymosása következtében) mintha elvesztette volna igazságérzetét és józan ítélőképességét.

De vissza a simulékonyabb kiszerelésű igorpótlóra.

Eleinte tényleg olybá tűnt, hogy nem igazán találja magát az új szerepben. Eleinte még jóemberkedni sem mert elvonatozni Kijevbe, de aztán felbátorodott. Olyannyira, hogy manapság már szinte magánversenyt folytat a szőke ciklonnal a kritikátlan brüsszelitabarát szervilizmus téren. A meccs egyelőre x-re áll.

Másképp mondva: egyik szörnyűbb, mint a másik.

Legutóbb a „zedoheger” már azt bátorkodta mondani, hogy „a mi feladatunk, hogy segítsünk Ukrajnának győzni”.

GYŐZNI!

Erre én a cikk alatti kommentmezőben így reagáltam a kijelentésére:

„Győzni? Győzni megemészteni a veszteségeket? Ja, így már értem. 🙁”

Majd erre kisvártatva jött is a rosszalló számonkérés egy a kormány Ukrajna-viszonyulását helyeslő kommentelő részéről:

Egy ország elfoglalásahoz képest annak megtartása, megmaradása egyáltalán nem kis dolog, s ha sikerül, akkor bizony nem veszteség. A másik lehetőség behódolni és elveszteni a hazád és az az igazi veszteség. A magyar történelem csatákkal, küzdelemmel van tele. Ha nem harcoltunk volna, ma is török uralom alatt élhetnénk. A nyertes csatákat ma is ünnepljük a vesztesekről is megemlékezünk. Más néptől aki már egyszer kiharcolta a szabadságát, elvenni ezt a jogot igazságtalan és ostoba dolog. Főképpen magyar szemszögből, hiszen a mi történelmünk szabadsagharcokkal és hatalmas áldozatokkal van tele.

Szeretek az ilyen intelligens kommentelőkkel véleményt ütköztetni, ennek ellenére nem ott a fórumon válaszoltam neki. Hanem itt, egy írás formájában, hogy lehetőleg minél több emberhez eljusson eme véleménycsörte.

Nos. A válaszom a következő:

„Az ukránok sajnos nem viselkedtek érett államként a keleti országrészben (sem). Főleg a Krim félszigeten, annak annektálása előtt, majd Odesszában és Dombaszban, az elcsatolás után. Az oroszajkú lakossággal nem lehet úgy viselkedni, mint például a magyarral. Megalázni, megfélemlíteni, kisemmizni őket, mert mögöttük egy elszánt anyaország, és komoly (had)erő áll. Ez a háború ugyanis nem 100 napja tart, hanem kb. 8-9 éve egyfolytában. Ezt az amerikai titkosszolgálat is megerősítette: elmondták, hogy óriási szerencséjük van, hogy az oroszok adtak nekik 8 év előnyt arra, hogy felfegyverezzék Ukrajnát, fogy felkészüljenek. Mindkét fél készült hát a háborúra.

Ez egy amerikai-orosz háború, amit most nem Szíriában, hanem Ukrajnában vívnak.

Én a szegény civileket sajnálom, mert Vologyimir az állítólagos másfél milliárd dolláros vagyonával majd csak el lesz valahogy. Valahol. Én a szegény, egyszerű embereket sajnálom, akiken ezidáig koloncként lógtak és élősködtek a korrupt állami hivavatalnokok és a »hirtelengazdag« oligarchák. Akik elsőként hagyták el a süllyedő hajót. A szegény pórnép nem tudott luxuskocsin elmenekülni, kopott bőröndökben mentve ki a dollár- és eurómilliokat meg értékes egyebeket a háborúban álló, anyagilag szűkölködő országokból. Ők menekültek, nem jótékonykodtak.

A szegény átlagembereknek, akiknek nem volt elég pénze menekulni, nincs más választása, mint maradni. Ők ott szenvednek majd tovább egy tönkre vágott országban az üszkös romok közt tengetve eddig sem nyugati léptékű életüket, elveszítve tényleg minden reményt és távlatot.”

Ez tehát a válaszom. És igen, ha én lennék döntéshozói helyzetben, én további fegyverszállításokkal nem nyújtanám Kelet-Ukrajna szenvedését. A megoldás nem a mindent és mindenkit felőrlő haborúzás a végsőkig. Mert ebből győzelem aligha lesz. Orosz részről sem, de az ukrán fél részéről a végső győzelem szinte kizárt. Ha a realitás talaján akarunk maradni.

Ha nem, ha propagandisztikus kijelentésekkel operálunk, akkor mondhatunk bármit, ami kellőképpen lelkesítő.

Mint a kormányfő tette, de az még attól, hogy ő mondja nem lesz valószínűbb.

Az egyetlen józan es ésszerű megoldás a mielőbbi fegyverszünet és béke - mégha törékeny is - és egy kompromisszumos területi status quo.

Ez lenne mindenkinek a legjobb.

De valóban mindenkinek?

nyitókép: Eduard Heger facebook-oldala
Králik Róbert