A Piros7es az ön hozzájárulását kéri adatainak az alábbi célokra történő felhasználásához

A Piros7es weboldala sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, a weboldalon végzett tevékenység nyomon követése és releváns ajánlatok megjelenítése érdekében. A javasolt beállítások elfogadásával minden sütit engedélyez a legoptimálisabb felhasználói élmény érdekében.

Technikai sütik

Analitikai sütik

Remarketing Facebook

Remarketing Google

Beállítások kezelése Elfogadás
Viszlát29

Králik Róbert: Igazságosság vagy szabotázs? 2022. jún. 13.

A legutóbbi írásomban foglalkoztam a szlovák és a magyar kormányzat válságkezelési eredményességével, illetve mozgásterével. Mindkét tekintetében zongorázni lehet a különbséget. És nem kérdés! Egyértelműen Viktorék javára.

Igor, az enyhén (finoman fogalmazva) konfliktusos habitusának „köszönhetően” is, eljutott a Rišoval vívott háborújában a lövészárok-hadviselés szintjére, ahol az arcvonal nem mozdul. A meghódított terület nem, csak a beásott, egymásra tüzelő katonák szenvedése nő. Befagyott a viszony, mint az orosz-ukrán „testvériség” a donbaszi fronton.

Az, hogy nem akarna segíteni az embereken (családokon), nem róható fel Igornak. Csak amolyan hübelebalázs módjára, kicsit túlzottan akarnokul, azonnal szeretne mindent (is). Elfeledkezve arról, hogy

a kormánya (mert ez továbbra is az ő kormanya, függetlenül az épp aktuálisan a kormányfői posztra kijelölt „szóvivőtől”) nem egyszínű, és végképp nem egy akaratú.

Amint az említett írásomban korábban már kidomborítottam: két világ harca bontakozik ki a szemünk láttára. A családcentrikus, normalitáspárti konzervatív és az önző, dekadens progresszív-balliberális világlátás és elvrendszer háborúja. Ami Szlovákiában kicsit meglepő fordulat, mert itt a két tábor kultúrharca nem volt olyan egálkökozeli, x-es, mint pl. Magyarországon.

Ssss

Králik Róbert: A tétlenség ára

A családcentrikus konzervatív és az önző liberális világlátás kíméletlen csatája.

CINK hozzáadva 67 napja

Ez új fejlemény. Eddig itt a balliberálisok uralták a nagypolitikai küzdőteret, úgy, ahogy a médiatérben továbbra is nyomasztó a túlsúlyuk. A Matovič-Gyimesi duó egymásra és az orbáni illiberális politikai irányvonalra találásával és hangolódásával kialakult egy konzervatív erőtér, amely központi égitestként vonz magához mindenkit, aki fogékony a szószerint néppárti (a nép partján álló) politizálás iránt.

Legyen az a háború kapcsáni bekepártiság, a családtámogatási intézkedések, az indokolatlanul magas nyereséget realizáló multik (monopolok es oligopolok) megadóztatása, a gyermek- és közerkölcsvédelem (a szivárványos és woke őrület elleni harc), stb..

E téren kialakulóban van egy széles, a parlamenti padsorokon átívelő koalíció, amely még csak névleges, de idővel szorosabb, akár kormányzati együttműködésre is számítani lehet. Persze,

ha összeáll ez a konzervatív konglomerátum, az a túloldalon az újmarxista, szélsőbaloldali, progresszív, egyházellenes liberális erőket is törvényszerűen összerántja majd.

Kialakul a véglegesen kétpólusú politikai berendezkedés, ahogy az az érettebb nyugati társadalmakban már korábban kialakult.

Ennek a formálódó két pólusnak az egyik oldalán áll jelenleg Matovič és az 1,2 milliárdos családtámogatási csomagjának parlamenti támogatói. A másik végen pedig a mindent (is) populistának kikiáltó és csípőből, „lebomatovič” felkiáltással elutasító liberális fanyalgók. Ezzel egyébként nincs is semmi gond, ez a fajta iszapbirkózás szinte minden törvényhozásban a napi rutin része.

Ami gondot okoz, az az elnök asszony viszonyulása, akinek (bármilyen is az előélete és a politikai irányultsága) pártatlannak kellene maradnia. De nem.

Ő a családtámogatási törvény visszadobásával gyakorlatilag elgáncsolta a jogszabály életbe lépését. Amivel (nem először) tett hitet a számára egyedüliként elfogadható és támogatandó liberális politikai térfél mellett.

Az elnök asszony a vétója kapcsán arra hivatkozik, hogy mivel a törvény csak jövőre lép hatályba, lett volna idő a rendes tárcaközi egyeztetésre, nem kellett volna gyorsított módban elfogadni azt. De ez az indoklás kicsit túl átlátszó, amolyan botkeresés. Mert aki ütni akar, az, ugye, botot talál.

Igor ezt (nemáhogy) a rá jellemző kendőzetlenséggel és vehemenciával fel is rótta neki: „Amikor a barátnője, Kolíková szinte felesleges bírói törvényét fogadta el a Parlament, akkor nagyvonalúan szemet hunyt” – mondja. És ebben sajnos van igazság. Így akár egyet is lehet érteni Matovič vetó-minősítésével, amit sommásan egy idegen szóval jellemzett: „Szabotázs!”

Úgy vélem, egy elnöktől joggal várható el a pártatlanság. A személyes animozitás vagy a balliberálisokra olyannyira jellemző, a konzervatívokkal szembeni lenézés és zsigeri gyűlölet nem vezérelhet egy államfőt.

Helyesbítek: Nem lenne szabad, hogy az vezérelje.

nyitókép: TASR/Jaroslav Novák/P7

Králik Róbert