
ZSÍR
Kubala Lászlóra emlékezünk
2023. máj. 17.
Az FC Barcelona drukkerei között ismert tény, hogy a katalán együttes legnagyobb játékosa a felvidéki származású Kubala László volt, aki 21 éve, 2002. május 17-én adta át a lelkét a Teremtőnek.
Kubala László 1927. június 10-én született Budapesten. Noha a szülei is ott látták meg a napvilágot, édesapja révén szlovák (Turóc megyei) származású volt, anyai ágon pedig magyar és lengyel felmenőkkel bírt.
Kubala már gyerekként is együtt rúgta a bőrt Puskás Öcsivel, profi pályafutását a Ferencvárosban kezdte 18 évesen, ahol az első fél szezonjában 31 gólt szerzett. A zöld-fehéreknél még egy évet töltött, ám 1946-ban a besorozás elől Csehszlovákiába menekült, ahol a pozsonyi Slovan játékosa lett. Származása okán állampolgárságot is kapott, így hat meccs erejéig a csehszlovák válogatottat is erősítette.
Sokáig nem maradt meg a republikában, mivel 1948-ban a katonai behívó ott is utolérte, így visszamenekült Magyarországra, ahol a Vasas játékosa lett. Ekkor került a magyar válogatottba is, igaz, csupán három mérkőzést játszhatott le a címeres mezben, mivel a kommunista fordulat után külföldre emigrált.
A magyar kommunisták bosszúból elérték a FIFA-nál, hogy két évre vonják be Kubala játékjogát.
A fiatal fociőrült nem esett kétségbe, Olaszországban az ott élő magyarokból Hungária néven csapatot verbuvált és bemutató meccseket játszottak, melyek során legyőzték a Real Madridot, az Espayolt és spanyol válogatottat is. Ekkor figyelt fel rá az FC Barcelona,akik le is igazolták 1950-ben. Maga Francisco Franco, a spanyol diktátor eszközölte ki a FIFA-nál Kubala játékjogának visszaadását, így spanyol válogatott lehetett a magyar.
A Barcelonaban 1963-ig maradt Kubala, majd edzőséget vállalt. A spanyol válogatottnak 11 éven át volt a szövetségi kapitánya, 1992-ben bedig aranyérmet is nyert az 1992-es olimpián.
Kubala akkora sztárnak számított Spanyolországban, hogy a Camp Nout miatta kellett kibővíteni. A legendás katalán aréna előtt máig ott áll a szobra a csapat legnagyobb játékosaként.
A spanyol bajnokságot négyszer nyerte meg, ezüstérmes kétszer, bronzérmes háromszor lett, a Spanyol kupát öt alkalommal, a Spanyol szuperkupát kétszer hódította el, a Vásárvárosok kupáján szintén kétszer diadalmaskodott.
Kubala László 2002. május 17-én hunyt el Budapesten.
