ZSÍR

Kukovecz Gábor: Tiszta szívvel Pokolgép! (Lemezajánló) 2023. jan. 9.

Kukovecz Gábor a Pokolgép szíve és motorja. A legendás magyar heavy metal zenekar gitárosa a banda 1980-as indulása óta szállítja az egyedi, csak rá jellemző stílusú dalokat. A 63 éves gitáros úgy döntött, hogy szólólemezzel lepi meg a rajongóit.

Kissé fejcsóválva hallgatom a lemezt. Egyfelől nem igazán értem, miért nem Pokolgép név alatt jelent meg a korong, másfelől pedig azt sem, miért szólólemezként hirdeti a szerző. Hogy ezt az értetlenkedésemet megvilágítsam, elárulom, hogy az albumon szereplő 17 dal közül 10 az anyazenekar korábbi korongjain már megjelent, és csupán hét új dalt találunk a lemezen.

Noha Gábor – Rudán Joeéra emlékeztető – énekével kissé más karaktert kapnak a Pokolgép-dalok, az új nóták sem hangulatukban, sem zenei megoldásaikban nem térnek el érdemben az anyabanda munkásságától. Ugyanez érvényes a dalszövegekre és az énekdallamokra. Mindez akár erényként is felfogható.

Na de milyenek is ezek a dalok? Önmagukban kerek egészet alkotnak, melyek igazából a banda Joe-val indult korszakának bármely korongján megállnák a helyüket. 

A nyitó Ég veled tipikus Kuko-riffel indul, tempós, kellemes heavy nóta azokkal a csak a szerzőjére jellemző megoldásokkal, melyek végigkísérték teljes karrierje során. A szövegében nyolcvanas évek Pokolgépét idézi meg, annak keserű-dacos, de valahogy mégis optimista kicsengésével.

A második Még most se késő az előző nóta vonalat viszi tovább, némileg visszafogottabb tempóval. A figyelmes hallgató némi nagyzenekari hangszerelést is felfedezhet a dalban. A nóta már egy másik korszakot, a kétezres éveket idézi, nemcsak a tempója, hanem a modernebb felfogású riffelése okán is.

A következő dal József Attila Tiszta szívvel című versének átirata mely az első klipes nóta a lemezről. Az örökérévényű köletmény ezen verziója mindenképp az album erősebb pillanataihoz tartozik. Habár sokan sokféleképpen értelmezték már át az egyik legismertebb magyar verset, Kukovecz verziója tud újat mutatni, épp a gitáros különleges, erőteljes, ám érzelmes énekének köszönhetően.

A következő blokk a Pokolgép pályafutásának összegzéseként is felfogható, mégpedig az olyan emblematikus dalokkal, mint az Ítélet helyett, a Győzd le a gonoszt!, a Pokolgép, a Túlsó part, a Ringben, A háború gyermeke, A túlélő, az Így szép az élet, a Hol van a szó, a Minden nap. Kihagyott ziccernek tartom, hogy hősünk nem nyúlt bele ezekbe a dalokba, bár az énektémákat kissé módosította Gábor. Ám én mégis hiányolok belőlük valami kis pluszt, hiszen 2002-ben megjelent egy Momentum című lemeze a zenekarnak, ami hasonló felfogásban gyűjtötte össze a zenekar régi és új dalait az akkori énekes, Rudán Joe által felénekelve, és a két zenész orgánumának hasonlósága miatt kicsit újra elsütött poénnak tűnik a próbálkozás.

Félreértés ne essék, ezek kivétel nélkül nagyszerű dalok, de én jobban örültem volna, ha a lemezre inkább új nótákat pakol Gábor, és csak mutatóba kerül 2-3 Pokolgép-klasszikus.

Akkor térjünk vissza az új szerzeményekhez. Az első meglepetés a Végső állomás címet viseli. Ez egy sokkal inkább rockos dal, ami egy akusztikus bontogatásból alakul ki. Annak ellenére, hogy egy tipikus Kukovecz-líráról van szó, valahogy mégis furcsának hat elsőre ez a lazább hangvétel. Ez is egy tízpontos nóta!

A lemez utolsó három dala is tartogat meglepetéseket. A Véssétek fel kezdése a motorzúgással A jel című klasszikust idézi fel a hallgatóban, ám annál jóva modernebb felfogású dalról van szó, bár szövegileg inkább megmosolyogtató, mint a nyolcvanas évek ars poeticájaként is felfogható Pokolgép-dala. A Poklomnak vihara nyitánya egy reciklált 'gép-riffel indít, meglepő ritmussal, majd egy hagyományos, az anyabandát idéző dallá fejlődik, szintén ars poeticának illő szöveggel.

A lemezt záró Adja az Isten egy akusztikus merengés, több ilyet is elhallgattam volna a lemezen, hiszen a klasszikus Pokolgép-lírák hangulatát idézi.

Az album hangzásába nem lehet belekötni, szépen szól a lemez, ami Cserfalvi "Töfi" Zoltán keze munkáját dícséri. 

A főhős mellett a régi harcostárs, Pintér „Pinyő” Csaba játszik basszusgitáron, valamint Kleineisel Márk püföli a dobokat. A dallistán ugyan lehet vitatkozni, bár az inkább egyéni preferencia kérdése, de az ocsmány lemezborító mellett nehéz elmenni. Sajnos a magyar zenekaroknak régóta gyerekbetegsége a botrányos vizuális körítés, de soha ne legyen nagyobb baj egy magyar rocklemezzel, mivel a zenei tartalom bőven kárpótol, és hát végső soron az a lényeg.

Egy ilyen szólóalbum / szerzői album esetén felmerül a kérdés, hogy mi értelme volt kihozni. A célközönség egyértelműen az anyabanda rajongótábora, annak új tagokat nem nagyon fog hozni, hosszú távon pedig az ember inkább előveszi a klasszikus lemezeket, ha Pokolgép dalokat akar hallgatni. Szerintem szerencsésebb lett volna még pár dalt írni a meglévő héthez, vagypedig EP-ként megjelentetni ezeket.

Nem mondom, hogy felesleges, pláne nem rossz ez a lemez, de valljuk be őszintén, egy új Pokolgép dalcsokornak jobban örült volna mindenki, még ha a borítón ott virít a banda ismert logója.