CSAK BÉKESSÉG LEGYEN!
Laár András: A Hamász célja, hogy minden zsidót megöljön. Noooormális?
2023. okt. 16.
Laár Andrást, a nemzet Besenyő Pista bácsiját, egyben a KFT együttes gitáros-énekesét is mélyen megrendítette a Hamász terrorszervezet Izrael ellenei támadása, illetve az arra érkezett válasz.
„És most pár napja, Izraelt érte a Hamasztól, egy súlyos terrortámadás, amelynek következtében ártatlan civilek sokasága halt meg. Többek között egy zenei fesztiválra is lőttek rakétákat, és a menekülőket gépfegyverrel kaszabolták. Erre Izrael jogos önvédelemből elkezdte szétlőni azokat a területeket, ahonnan őrájuk támadtak. Városokat tettek egyenlővé a földdel. Rengeteg ártatlan civil halálát okozták ők is. Elzárták a Gázába irányuló vízet, elektromosságot, sok ezer egyszerű arab ember életét tették lehetetlenné. Pedig ezek a szerencsétlenek nem a Hamaszhoz tartoznak, hanem csak pusztán ott élő gyerekek, asszonyok, és civil ártatlanok.
Ugyanakkor a Hamasz azt hirdeti, hogy minden zsidót meg akar ölni. Ez a célkitűzésük!
Nooormális? Tényleg itt tart az emberiség? Hiába írt Beethoven szimfóniákat, hiába festett Michelangelo szép képeket, hiába fedezte fel Einstein a relativitás elméletet, hiába munkálkodott Freud és Jung az emberi lélek rejtelmein, mire ment ezekkel az emberiség, ha most csak a konkrét gyilkolás marad, mint a problémák megoldása? Teljesen el vagyok keseredve emiatt. A vallások nem azért jöttek létre, hogy azokra támaszkodva egymást öldököljék a hívek! Az összes művész, tudós, filozófus több ezer éve azon munkálkodott, hogy egy harmónikus békés világban élhessenek az emberek, hogy egyre jobb, könnyebb legyen az élet mindenkinek.
És erre most mégis ott tartunk, hogy csak a gyülölet, és a rombolás marad?
Szégyellem magam az emberiség nevében! Ez nem egy kultúr faj. Ha a világ vezetői csak egy szemernyire is hinnének az Istenben, akár keresztény, muszlim, vagy zsidó alapon, ilyenek nem történhettek volna meg. Állítólag az oroszok, és az ukránok is keresztények, a "szeretet" vallását követik.
És mind a két oldalon a papok megáldották a fegyvereket! Hogy képzelik ezt? Jézus semilyen fegyvert nem áldott meg.
Mohamed pedig a Koránban világosan megmondta, hogy háborút úgy kell viselni, hogy közben civilekben, nőkben, gyerekeben ne essen kár, sőt a házakban a jószágokban de a termőföldben se.
A Tóra is a szelíd békés életre nevel.
Akkor mi a fene folyik itt? Hogy mernek ezek az Istenre, Mohamedre, vagy Jehovára hivatkozni, miközben széttrancsírozzák egymást?A világ vezetői szégyellhetik magukat, hogy ezeket a háborúkat, így szándékosan létrehozták! A valóságban nincs olyan magasabb érdek amire hivatkozva népirtást szabadna elkövetni.”
Az eredeti, teljes bejegyzés alább olvasható