
ZSÍR
Látlelet
2025. júl. 1.
A NATO-ban maradás mellett a megkérdezettek több mint 65%-a, az uniós tagság mellett pedig 69%-a áll.

Forrás: Ipsos
Ez a felmérés izgalmas betekintést nyújt abba, hogy hogyan gondolkodnak a különböző pártok szavazói, és milyen irányvonalakat képviselnek a pártok vezetői.
A kutatás nemcsak a választók preferenciáit fedi fel, hanem rávilágít arra is, hogy az egyes pártok milyen ideológiai irányultságot mutatnak (olykor a belső kommunikációval ellenben), milyen képet igyekeznek kialakítani magukról a nyilvánosság előtt.
A felmérés eredményei egyértelműen kirajzolják a politikai paletta sokszínűségét. Különösen érdekes, hogy a pártok által hangoztatott értékek – például a „kereszténydemokrata” címke – napjainkban gyakran csupán üres frázisként hatnak.
A választók és a pártvezetők valódi orientációja hovatovább sokkal inkább a tetteikben és pozicionálásukban mutatkozik meg, mintsem a hangzatos szlogenekben.
Például a KDH egyértelműen a balliberális tábort erősíti, amit a felmérés grafikonján a „piros” (meglehetősen vékony) tartomány jelez. Ezzel szemben a (szlovák) szociáldemokrata és nemzeti jobboldali pártok a szuverenitást, valamint a hagyományos értékrendet és a nemzeti érdekeket sokkal markánsabban képviselik, mint az úgymond konzervatív (vagy abból az álomból való) pártok.
Ezek többségében (vagy legalábbis nagyobb arányban) elutasítják a NATO- és EU-tagság kritikátlan támogatását.
A „kék” túlsúlyú tartományban elhelyezkedő pártok ezzel szemben a globalista, brüsszeli irányvonalat tükrözik, ami markánsan elkülöníti őket a szuverenista erőktől.
Mondjanak a vezetőik bármit!
Sajnálatos módon a felmérés nem tért ki részletesen a Magyar Szövetség szavazóinak gondolkodására. Pedig érdekes lett volna látni, hogy az ő preferenciáik hogyan viszonyulnak más, hasonló ideológiai alapon álló pártok támogatóihoz képest.
Feltételezhető, hogy a Magyar Szövetség szavazói körében is hasonló szuverenista nézetek dominálnak, mint azon partoknál, ahol markánsabb a piros tartomány, ám ezt a kutatás eredményei sajnos nem támasztják alá.
A felmérés legfőbb tanulsága szerintem az, hogy a politikai pártok és szavazóik gondolkodása sokkal árnyaltabb, mint amit a hivatalos pártkommunikáció sugall.
Amúgy Fico a szombati közrádió-interjújában szó szerint úgy fogalmazott, hogy „a NATO vagy az EU nem vallás", azaz abban az értelemben nyilvánult meg, hogy az ottani tagság nem kötelező érvényű, ami összecseng azzal a korábbi kijelentésével, miszerint Szlovákiának jól állna a függetlenség.
Tehát megállapítható, hogy a kormánypártok támogatóinak többségi véleménye (talán a Hlas kivételével, ahol nagyobb a feszkó e körül) nagyjából összecseng a kormányfő világlátásával.

Králik Róbert
