A Piros7es az ön hozzájárulását kéri adatainak az alábbi célokra történő felhasználásához

A Piros7es weboldala sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, a weboldalon végzett tevékenység nyomon követése és releváns ajánlatok megjelenítése érdekében. A javasolt beállítások elfogadásával minden sütit engedélyez a legoptimálisabb felhasználói élmény érdekében.

Technikai sütik

Analitikai sütik

Remarketing Facebook

Remarketing Google

Beállítások kezelése Elfogadás
F11

Leclerc hibájának köszönhetően Verstappen címet védett Japánban! 2022. okt. 9.

Piros7.es - Mindent üt! Piros7.es - Mindent üt!

Sokáig úgy tűnt, hogy az időjárási körülmények nem teszik lehetővé a versenyzést, de végül 45 perccel az időlimit letelte előtt elindították a mezőnyt. Verstappen rögtön a kezébe vette a kezdeményezést, és Leclerc utolsó kanyaros hibájának köszönhetően végül a világbajnoki cím is az ölébe hullott.

A szombati ragyogó napsütés után vasárnapra ismét visszatért a rossz idő és vele együtt a bonyodalmak is. A rajt Vettel megpördülésén kívül eléggé tisztára sikeredett, azonban csak néhány kanyar erejéig. A visszafordító után Carlos Sainz autója úszott meg az egyik vízátfolyáson, amit a spanyol pilóta nem tudott megfogni és a falba csapódott. A Ferrarija visszapördült a pályára és elég veszélyes helyen állt meg. A vízfüggönyben autózóknak fogalmuk sem volt, hogy Sainz az út szélén rostokol, többen is centikkel kerülték el a spanyolt.

Az FIA piros zászlós megszakítást rendelt el, azonban később kiderült, hogy nem elég gyorsan. Gasly a bokszból kihajtva épp a biztonsági autó mögötti mezőnyt próbálta utolérni, amikor hirtelen egy a mentésben segédkező munkagép mellett haladt el. A munkagépnek még semmi keresnivalója nem volt a pályán, mivel még nem volt érvényben a piros zászló, ilyen látási körülmények között jóval nagyobb tragédia is történhetett volna. Elég csak Jules Bianchi esetére gondolni, aki 2014-ben ugyanitt, Suzukában szenvedett tragikus balesetet, amikor egy másik versenyautó mentésében segédkező munkagépnek csapódott, majd hónapokkal később életét vesztette.

Az incidenst Jules Bianchi édesapja sem hagyta szó nélkül: 

„Nem tisztelik a versenyzők életét, nem tisztelik Jules emlékét. Hihetetlen!” 

– mondta Philippe Bianchi. Az FIA később megpróbálta Gaslyra ráhúzni a vizes lepedőt, szerintük az Alpha Tauri pilótája túlságosan nagy tempóval próbálta meg utolérni a mezőnyt. Ennek az ügynek valószínűleg még lesz folytatása…

F11

A mezőny ezek után a boxutcában várta, hogy a versenyigazgatóság újra elindítsa a futamot. Sokáig úgy tűnt, hogy az eső intenzitása miatt már nem bőgnek fel újra a motorok. Szerencsére nem így lett. A versenyzők a Safety Car mögött újra birtokukba vették a pályát, majd néhány tapogatózós kör után el is engedték őket. A pálya állapota rohamosan javult, így az extrém esős abroncsok már használhatatlanná váltak, a pilóták egymást váltva jöttek ki az interekért.

Schumacherrel kockáztatott a csapat, abban reménykedtek, hogy a zöld oldalfalú hideg gumikon valaki hibázik majd, és újra beküldik a biztonsági autót. 

Nem jött be a Haas húzása, bár a fiatal német pár másodpercig vezette a futamot, utána azonban folyamatosan csúszott vissza.

F111

Az intereken megmerevedtek a különbségek, sok előzést nem láthatott a japán közönség. Verstappen körről körre rázta le magáról Leclercet, Pérez viszont szépen lopta a távolságot. Az egyetlen versenyben maradt Ferrari láthatóan nem mozgott jól a köztes abroncsokon, aminek a végén meg is lett a böjtje.

Pérez addig kergette a monacóit, amíg végül Leclerc hibázott is. Már csak a sikán volt hátra, Leclerc azonban elmérte a féktávot, majd a bukótérből visszatérve leszorította a mexikóit, aki így nem tudott előzni. 

Várható volt, hogy ezért Leclercet elmeszelik, hiszen nyilvánvalóan előnyt szerzett azzal, hogy levágta a kanyart.

F2221

A csattanó azonban csak ezután jött, mindenki úgy tudta, hogy nem osztanak teljes pontokat, hiszen a mezőny mindössze 28 kört teljesített az eredetileg tervezett 53-ból. A szabályzatban az áll, hogy ha 50-75% közötti versenytávot teljesítenek a versenyzők, akkor az első három helyezett 19,14 és 12 pontot kap. Verstappennek 8 ponttal kellett többet szereznie Leclercnél, hogy másodszor is világbajnok lehessen és mivel a holland nem futotta meg a leggyorsabb kört, így csak 7 ponttal szerzett többet a riválisánál.

Aztán jött a meglepetés, Verstappennek az interjúja közben szóltak, hogy világbajnok lett, amit láthatóan maga a holland sem értett. Később kiderült, mi is történt pontosan: 

Mivel a versenyt a piros zászlós megszakítás után újraindították, az új pontrendszer nem vonatkozik rá, annak ellenére sem, hogy alig több mint a táv felét teljesítették.

Max így a csapattársával szemben 7, míg Leclerc-el szemben 10 ponttal növelte az előnyét a bajnokságban, így már matematikailag is eldőlt, hogy senki sem érheti utol idén. Verstappen nyilván megérdemelten lett másodszor is világbajnok, idei dominanciáját nem lehet megkérdőjelezni, de az FIA és a szabályai ismét komoly felháborodást okoztak.

Nyitókép, fotók: F1

Demeter Nikolasz

Piros7.es - Mindent üt! Piros7.es - Mindent üt!