A Piros7es az ön hozzájárulását kéri adatainak az alábbi célokra történő felhasználásához

A Piros7es weboldala sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, a weboldalon végzett tevékenység nyomon követése és releváns ajánlatok megjelenítése érdekében. A javasolt beállítások elfogadásával minden sütit engedélyez a legoptimálisabb felhasználói élmény érdekében.

Technikai sütik

Analitikai sütik

Remarketing Facebook

Remarketing Google

Beállítások kezelése Elfogadás
Dsssd

Leclerc ismét nullázott! Eldőlt a világbajnoki cím sorsa? 2022. júl. 25.

Piros7.es - Mindent üt! Piros7.es - Mindent üt!

Akárcsak tavaly, idén is Max Verstappen nyerte a Francia Nagydíjat, a holland pilóta mögött a tavalyi riválisa, Lewis Hamilton és az első Mercedes idényét teljesítő George Russel ért be. A hétvége legnagyobb vesztese egyértelműen a pole-ból induló Charles Leclerc volt, aki az élről dobta el a Ferrarit.

A monacói pilóta remekül kapta el a rajtot, az első körökben szépen tartotta az élen a Ferrarit, Verstappennek komoly előzési lehetősége sem akadt. A verseny harmadánál azonban jött a dráma, Leclerc senkitől sem zavartatva hibázott, egy megpördülést követően a falban kötött ki.

A rádiózás során hallhattuk, hogy ismét a gázpedálra panaszkodott, de utólag kiderült, hogy a monacói hibázott. A bajnokaspiráns a kiesése után önmagát ostorozta:

Úgy érzem, még sosem teljesítettem ennyire jól a pályafutásom során, de ennek semmi értelme, ha közben ilyen hibákat követek el. Imolában 7 pontot buktam a hibám miatt, most pedig 25-öt, tehát ha a szezon végén 32 pont fog hiányozni, akkor tudom, hogy rajtam ment el, és nem érdemeltem meg a világbajnoki címet.

Dsd

fotó: F1

A Safety Caros periódus egyértelműen a nagy felzárkózásban lévő Carlos Sainznak jött a legjobban, akik valószínűleg reménykedtek egy hasonló szituációban, de azt a legmerészebb álmaikban sem szerették volna, hogy a csapattárs idézze mindezt elő. Ezután jött a már megszokottá váló Ferrari-hiba, a boxban veszélyesen engedték ki Sainzot, amit az FIA egy 5 másodperces büntetéssel „jutalmazott”.

A spanyol pilóta a kerékcseréket követően folytatta a felzárkózást, gyorsan átlépte a két McLarent, majd Alonso sem okozott komolyabb gondot.

Kicsit nehezebben, de levadászta George Russellt is, majd Pérez mögött egy kicsit megtorpant. Végül egy parádés manővert követően megelőzte a mexikóit is, sokáig azonban nem tudott örülni neki, hiszen a csapat kihívta a boxba friss közepesekért, arra hivatkozva, hogy a használt abroncsok nem bírták volna ki a maradék 10 kört.

Később Sainz is megkérdőjelezte a maranellóiak döntését, és a Pérez-Russell csatározást látva talán igaza is volt a spanyolnak, valószínűleg ki tudta volna autózni az 5 másodperces különbséget. Sokáig úgy tűnt, hogy a mexikói pilótának sikerül megtartania a harmadik helyet, azonban a Zhou által okozott virtuális biztonsági autós fázis végén bealudt egy kicsit, a Mercedes versenyzője pedig lecsapott a felkínálkozó lehetőségre.

Idénybeli hetedik győzelmével a címvédő 63 pontra növelte az előnyét az összetettben Leclerc előtt, a monacói mögött a bikások másik versenyzője Sergio Pérez áll, a konstruktőriben már 82 pont a Red Bull előnye.

A világbajnoki küzdelem a jövő héten a Magyar Nagydíjjal folytatódik, a száguldó cirkuszt teltház várja majd a Hungaroringen. Ha a pálya karakterisztikáját nézzük, akkor a Ferrari lehet majd előnyben, Binottóékra már nagyon ráférne egy tökéletes hétvége, hiszen szépen lassan elfogynak az esélyeik.

nyitókép: F1
Demeter Nikolasz
Piros7.es - Mindent üt! Piros7.es - Mindent üt!