
ZSÍR
Leclerc visszatért a győzelem útjára, de a Ferrari így sem lehet teljesen elégedett
2022. júl. 11.


A monacói pilótának komoly gondja akadt az utolsó körökben a gázpedáljával, de így is be tudta hozni a Ferrarit az első helyre. Leclerc mögött Max Verstappen ért be másodiknak, míg a dobogó legalsó fokára Lewis Hamilton állhatott fel.
A Ferrarik versenytempója és stratégiája az egész futamon jobb volt, mint az ellenfeleké. Ismét közel voltak egy kettős győzelemhez, de ezúttal sem jött össze nekik. Carlos Sainz ugyanis nem tudta befejezni a futamot, Verstappen üldözése közben kigyulladt az autója és félre kellett állnia. A pályamunkások nem voltak a helyzet magaslatán, nagyon lassan kezdték meg az oltást, Sainz pedig egyre melegebb helyzetbe került. A spanyol pilóta nem tudott kiszállni az autójából, hiszen egy lejtőn állt meg és folyamatosan gurult vissza, de a lángok már annyira közel voltak hozzá, hogy kénytelen volt kiugrani.

Fotó: formula1.com
Itt azonban még nem volt vége a Scuderia vesszőfutásának! Amint a virtuális biztonsági autós fázis véget ért Leclerc a gázpedáljára kezdett el panaszkodni. Ekkor valószínűleg minden Ferrari-rajongóban meghűlt a vér. Kiderült, hogy a gázpedál ragadt benn, a monacói autója akkor is gázt adott, amikor a kanyarokban volt. Ez főleg a lassú részeken okozott gondot. Pokolian nehéz utolsó köröket teljesített Leclerc, miközben a legnagyobb riválisa a nyakában lihegett. Végül megoldotta nagyobb hiba nélkül és Ausztrália után újra a dobogó tetején pezsgőzhetett.
A Red Bulloknak nem volt különösen jó vasárnapja, Sergio Pérez már az első körben összeakadt George Russellel és visszaesett az utolsó helyre. Végül a versenyt sem fejezte be, a csapat úgy döntött, hogy nincs értelme tovább autócskázni. Verstappen pedig hiába rajtolt a pole-ból, a két Ferrari folyamatosan gyorsabb volt nála, Leclerc háromszor is megelőzte a pályán.
A lepattanókra ismét a Mercedes csapott le, Lewis Hamilton remek versenyzéssel jött be harmadiknak, míg George Russell az öt másodperces büntetés és a szárnycsere után egész szépen mentette a menthetőt a negyedik hellyel. A hétszeres világbajnok sorozatban harmadszor lett harmadik.
A múlt heti pontszerzés után úgy tűnik, erőre kapott Mick Schumacher is, aki az egész hétvégén stabilan versenyzett. Több előzést is bemutatott a futamon, végül a hatodik helyen intette le a kockás zászló, és ezzel együtt a nap versenyzője címet is bezsebelte. A Haas ismét értékes pontokat szerzett, hiszen Kevin Magnussen is pontszerző helyen ért célba, így a konstruktőri összetettben megelőzték az Alpha Taurit.
A monacói pilóta ezzel a győzelemmel életben tartotta a bajnoki esélyeit, de még mindig 38 ponttal van lemaradva a címvédőtől. Sergio Pérez visszacsúszott a harmadik helyre, neki már 57 pont a hátránya a csapattársához képest.

Fotó: formula1.com
A világbajnoki küzdelem két hét múlva a Francia Nagydíjjal folytatódik.
Vajon Leclerc ismét csökkenteni tudja majd a hátrányát vagy a holland pilóta visszavág az osztrák vereségért?
Demeter Nikolas
(Nyitókép: formula1.com)

Piros 7es


