RIA-RIA
Legyen az bármilyen sport, mindig jó érzés Romániát legyőzni
2024. febr. 6.
A magyar férfi vízilabda-válogatott egy 15-8-as győzelemmel kezdte el az útját a címvédés felé a dohai világbajnokság csoportkörének első fordulójában.
Szerencsére Románia azon országok közé tartozik, akiktől még soha nem kapott ki a magyar együttes, általában osztálykülönbség van a két gárda között, legutóbb tavaly győztük le őket 15-8-ra egy barátságos mérkőzés keretein belül.
Azért a srácok is bevallották a találkozó előtt, hogy még messze nincsenek csúcsformában, de sok idejük nincs a belerázódásba, hiszen a második fordulóban már jön is az olaszok elleni rangadó,
így ez a meccs tökéletes volt arra, hogy kijavítsuk a meglévő hibáinkat.
A magyar csapat nem bízott semmit sem a véletlenre, mindössze 18 másodpercre volt szükségünk a vezetés megszerzéséhez, Vámos Márton volt eredményes. Kisebb meglepetésre a románok megfordították az eredményt, és 2-1-nél még ők vezettek, de ekkor beindult a magyar henger és már az első negyed végén hárommal vezettünk.
A folytatásban is csak rövid időkre tudott megvillanni a román csapat, Vogel Soma ott folytatta, ahol a fukuokai döntőben abbahagyta, ezúttal sem tudtak ötösből túljárni az eszén. A mieink ismét ötször vették be a román kaput, így a szünetre megdupláztuk az előnyünket.
A második játékrészben az ötösölő Vogel ismét megvillant, a második büntetőjét sem tudta értékesíteni az ellenfél,
a harmadik alkalommal viszont már túl tudtak járni az eszén. A harmadik negyedet egy góllal végül elvitték a románok, de ezzel is csak mínusz ötre tudtak feljönni a záró felvonás előtt.
Vogel kapott egy kis pihenőt a végén, így a vb-újonc Bányai Márk is bemutatkozhatott, aki az Európa-bajnokságon már letette a névjegyét. Most is bebizonyította, hogy bármikor lehet rá számítani, mindössze egy gólt kapott az utolsó nyolc percben, mi viszont háromszor is betaláltunk, a 15-8-as végeredményt Jansik Szilárd állította be.
Túl sok lapot azért nem terítettünk ki ezen a mérkőzésen, de nem is volt rá szükség, szerdán viszont Olaszország ellen már be kell dobnunk mindent, hiszen a csoportelsőség lesz a tét, amivel azért rendesen megkönnyebbíthetjük a saját elétünket.
Az olaszok egyébként 33-3-ra győztek Kazahsztán ellen a csoport másik találkozóján.
Demeter Nikolas



