RIA-RIA
Legyőzte Szerbiát, vb-döntős a férfi pólóválogatott
2025. júl. 22.
A magyar férfi vízilabda-válogatott a világbajnoki címvédő után a regnáló olimpiai bajnokot is legyőzte a szingapúri világbajnokság elődöntőjében, a szerbek óriásit hajráztak a végén, de egyet megőriztünk az előnyünkből, így mi jutottunk be a fináléba.
A magyar csapat zseniális játékkal rukkolt elő a negyeddöntőben, a horvátok egy negyedig tudták tartani a lépést velünk, aztán ritmust váltott Varga Zsolt együttese, szinte minden összejött a srácoknak,
aminek köszönhetően 18-12-re legyőztük a világbajnoki címvédőt.
Az elődöntőben sem várt könnyebb feladat a magyar válogatottra, a Párizsban olimpiai bajnok szerbek ellen kellett medencébe ugraniuk Vámoséknak, akik hozzánk hasonlóan egy a csoportkörben elszenvedett vereséggel jutottak be a legjobb négy közé.
A szerbek Olaszország ellen bonyolódtak bele egy hatalmas csatába, az összecsapás nem is dőlt el a rendes játékidőben, a büntetőpárbajban egy találat döntött, Gianmarco Nicosia kétszer is hárítani tudott, így összesítésben 17-16-ra az olaszok nyerték a rangadót.
Az egyenes kieséses szakaszban már nem remegett meg Szerbia, a nyolcaddöntőben Japánt verték 21-14-re, majd a legjobb nyolc között az Egyesült Államok csapata sem izzasztotta meg őket, azt a találkozót 14-9-re nyerték.
A két csapat számos emlékezetes csatát megvívott már egymással az elmúlt évtizedekben,
tavaly például az Európa-bajnokságon és az olimpián is meg tudtuk verni a szerbeket, a világbajnokságon viszont egygólos vereséget szenvedtünk.
Világbajnoki mérlegünk egyébként elég gyenge Szerbia ellen, utoljára az 1998-as perth-i viadal csoportkörében tudtuk őket legyőzni, azóta sorozatban hat meccset veszítettünk el, időszerű volt tehát a visszavágás.
Vámos Marci a negyeddöntőhöz hasonlóan most is ihletett formában kezdte a mérkőzést, az ő találatával szereztük meg a vezetést, de sajnos a válaszra sem kellett sokat várnunk. A védekezésünk szerencsére hamarabb összeállt, mint a horvátok ellen, ez pedig most is kulcsfontosságúnak bizonyult.
2-2 után sikerült néhány lövést blokkolnunk és Csoma Kristóf is remekül védett a kapuban, támadásban pedig hibátlanul játszottak a srácok, aminek köszönhetően sikerült meglépnünk 5-2-re. Ezt az előnyünket megőriztük az első negyed végéig,
a második nyolc percnek 6-3-ról vágtunk neki.
A második negyedben magasabb fokozatba kapcsoltak a szerbek, az átlövéseink nem voltak olyan pontosak, mint az elején, ők viszont kiválóan éltek az emberelőnyös lehetőségeikkel, gyorsan fel is zárkóztak mínusz egyre.
Az első negyed magabiztos játéka teljesen eltűnt a második felvonás végére, alaposan magunkra húztuk a szerbeket, akik éltek is a lehetőséggel, 7-7-nél kiegyenlítettek, majd a mérkőzésen először a vezetést is megszerezték.
Varga Zsolt rendbe tette a fejeket a szünetben, a fordulás után ismét fel tudtuk venni a mérkőzés ritmusát, visszavettük a vezetést, majd 12-10-nél újra megléptünk kettővel. A harmadik negyed végét megnyomta a magyar csapat, Fekete Gergő és Manhercz Krisztián vitte a hátán a csapatot, a góljaiknak köszönhetően négyre nőtt az előnyünk.
A zárónegyed magyar góllal indult, aztán váratlanul mély gödörbe kerültünk, a szerbek három perc alatt négy gólt lőttek, és feljöttek mínusz egyre.
17-12-nél úgy tűnt, hogy nem lesz már gond ezen a mérkőzésen, de alaposan megnehezítettük a végére a saját dolgunkat.
Kiegyenlíteni szerencsére már nem tudtak a szerbek, egy gólt azért csak megőriztünk az előnyünkből, így 2023 után ismét döntőt játszunk a világbajnokságon, akkor azt megnyertük, ehhez most a spanyolokat kell megvernünk a fináléban.
Nyitókép: waterpolo.hu
Demeter Nikolas



