Lehet jó a cseh sör, de a női kézilabdának még van hová fejlődnie 2026. ápr. 11.
Ma, eme kellemes szombati délutánon fogadta a magyar női kézilabda válogatott Csehország csapatát az Érd Arénában az EHF EURO CUP utolsó selejtező mérkőzésén.
A hazaiak előnnyel indulhattak neki a párharcnak, hiszen idegenben már sikerült megverni a cseheket. Lányaink már az első percektől domináltak a mérkőzésen, jobban kihasználták helyzeteiket. A kiváló támadások mellett Janurik és Szemerey is átlag felettit nyújtottak a kapuban. A hazaiak szinte az egész első félidőben vezettek, a mérkőzésen nem volt olyan momentum, hogy a vendégek vezethettek volna. Bár az első félidő végén emberhátrányban kicsit megtört a lányok lendülete, hiszen több üres kapus gólt is kaptunk emberhátrányban, nem adtuk fel, csak kicsit megpihentek a félidőre, amelyet így is háromgólos előnnyel nyertek meg a magyar lányok.
A második félidőre ugyanazzal a lendülettel és labdabiztossággal álltak fel lányaink, ahogy azt az első félidőben is elkezdték és ott folytatták, ahol azt korábban abbahagyták. Ugyan voltak pillanatok, amikor már 12 góllal is vezettünk, sikerült a cseheknek is felzárkózniuk, azonban a gólörömön kívül nem sok örülnivalójuk lehetett sem a meccsen sem azt követően.
Lányaink végül nyolcgólos győzelmet arattak, vagyis egy Klujber Katrinnal jobbak voltunk, akit a maga 8 góljával meg is választottak a mérkőzés legjobb játékosának. A magyar válogatott így bejutott a Final 4-ba, ahol rajtuk kívül még Norvégia és Dánia még biztos bejutó, a negyedik hely pedig holnapi napon dől el a Lengyelország - Románia találkozón.
Sok sikert kívánunk a lányoknak a továbbiakban! Hajrá csajok! Hajrá Magyarok!
Fotók: Faki Photo
Gáspár Ákos



