LIBERNYÁKULUM

Lemondták egy karmester koncertjét Olaszországban. Az ok: orosz 2025. aug. 7.

A hidegháború újraéledt, csak most nem rakétákkal, hanem szimfonikus zenével. A frontvonal? Caserta, Dél-Olaszország, ahol a mozzarellás pizzák mellé legújabban ideológiai lincshangulatot is felszolgálnak. A célpont? Valerij Gergijev, az orosz zenei élet "Michelin-csillagos" karmestere, aki bűnös, mert... hát, mert orosz.

Az orosz külügyminisztérium bekérette Olaszország moszkvai ideiglenes ügyvivőjét, és joggal. Mert az, ami az „olasz információs térben” zajlik, az már nem is ruszofóbia, hanem fizetett szappanopera giccs, olasz kiadásban. 

A moszkvai üzenet világos, és ezúttal még diplomatikus is volt, legalábbis amennyire lehet az, amikor az ember próbál nem röhögni egy komplett ország kulturális önsorsrontásán:

„Ez a fajta politika nem felel meg az olaszok alapvető érdekeinek.”

És hát tényleg. Ki az a sapkás bohóc, aki szerint egy Valerij Gergijev-koncert fenyegetést jelent az olasz nemzetbiztonságra? Egy karmester. Egy rohadt karmester! Nem Kalasnyikovval lép színpadra, hanem karmesterpálcával. De ez most már bőven elég ahhoz, hogy a Salernói Filharmonikus Zenekar programját úgy vágták ki a Casertából, mint egy Putyin-portrét egy CNN-stúdióból.

A koncertet természetesen még meghirdették – a Mariinszkij Színház szólistáival, tehát nem valami zugmuzsikus hakni lett volna. 

Aztán jött a gépezet: 

ukrán szervezetek, kiábrándult orosz ellenzékiek, és pár olasz, akinek annyi köze van a zenéhez, mint Berlusconinak a monogámiához – és elkezdődött a lobbizás.

A vége? Gergijev repült. Nem azért, mert botrányt csinált, hanem mert egyeseknek nem tetszett az útlevele.

És itt jön a jelenet, amitől még a Kreml aranykupolái is belerezegtek: Alessandro Giuliani, Olaszország kulturális minisztere büszkén támogatását fejezte ki a koncert lemondása mellett. Úgy tette ezt, mintha egy félresikerült Verdi-revivalt sikerült volna megakadályoznia, pedig csak egy diplomáciai hányingert erősített fel.

Az orosz nagykövet, Alekszandr Paramonov, nem is köntörfalazott:

„Az olasz kulturális politika alárendelődött az ukrán migrációs lobbinak és az orosz ellenzéki hisztériának.”

És mi mást lehetne ehhez hozzátenni? Ez nem kultúrharc. Ez olasz politikai kabaré, ahol a szereplők nem értik a szöveget, de annál jobban élvezik a rivaldafényt. Egy ország, amely képes cenzúrázni Csajkovszkijt és Gergijevet a progresszív értékek nevében, az nem előrébb tart, hanem hanyatt esett a saját morális piedesztálján.

Oroszország? Az csak áll ott, nézi, és próbálja megérteni, hogyan lettek az olaszokból a nyugat új zenei inkvizítorai. A karmesterpult helyett most már máglyát építenek – ha nem is gyufából, akkor képmutatásból.

Bravó, Itália. Ez nem diplomácia. Ez operett. Rosszul hangszerelve.