7832

Leó pápa szilveszter este: Világunknak felszabadító tervre, nem fegyveres stratégiákra van szüksége! 2026. jan. 1.

Szilveszter este a vatikáni Szent Péter-bazilikában a Szentatya vezette Szűz Mária, Isten anyja főünnepének első esti dicséretét, amelyet az év végi hálaadás hagyományos Te Deum himnuszának eléneklése követett. Leó pápa azt kérte, hogy iparkodjunk meglátni Istennek az emberiségre vonatkozó szeretettervét és álljunk szolgálatába.

A szertartás után a Szentatya a Szent Péter téren felállított betlehemhez is kilátogatott.

Az alábbiakban XIV. Leó teljes homíliájának fordítását közöljük.

Kedves testvéreim!

Az Isten anyjának szentelt első esti dicséret liturgiája egyedülálló gazdagsággal rendelkezik, mely egyrészt a benne ünnepelt, emberi értelemmel felfoghatatlan misztériumból fakad, másrészt abból a tényből, hogy éppen a napév végén tartjuk. A zsoltárok és a Magnificat antifónái azt a paradox eseményt hangsúlyozzák, hogy Isten szűztől születik, vagy megfordítva: Mária istenanyaságára irányítják figyelmünket. Ugyanakkor ez a karácsony nyolcadát lezáró főünnep az egyik évből a másikba való átmenet szerepét tölti be, és kiterjeszti rá annak áldását, „aki volt, aki van, és aki eljövendő” (Jel 1,8). Ezenfelül ma a jubileum végén tartjuk ezt az ünnepet, Róma szívében, Péter sírjánál, s ezért

a Te Deum, mely nemsokára felhangzik ebben a bazilikában, mintegy kitágul, hogy hangot adjon mindazon emberek szívének és arcának, akik e boltozatok alatt és e város utcáin megfordultak.

A szentírási olvasmányban Pál apostol rendkívül mély összefoglalását hallottuk: „Amikor elérkezett az idők teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született, és ő alávetette magát a törvénynek, hogy kiváltson minket a törvény szolgaságából, hogy a fogadott fiúságot elnyerjük” (Gal 4,4–5). Krisztus misztériumának ez a bemutatása egy tervre enged következtetni: az emberi történelemre vonatkozó nagy tervre. Egy titokzatos tervre, melynek azonban világos középpontja van, mint egy napsütötte magas hegy a sűrű erdő közepén: ez a középpont pedig az „idők teljessége”.

És éppen ezt a „terv” szót visszhangozza az Efezusiaknak írt levél himnusza is: „Tudtunkra adta ugyanis akaratának titkát, azt az őbenne előre meghatározott jóságos tervét, hogy elérkezik az idők teljessége, és Krisztusban mint főben újra egyesít mindent, ami a mennyben és a földön van” (Ef 1,9–10).

Testvéreim, korunkban egy bölcs, jóindulatú, irgalmas tervnek érezzük szükségét.

Olyan tervnek, amely szabad és felszabadító, békés és következetes, amilyenről Szűz Mária énekelt a Magnificatban: „Irgalma nemzedékről nemzedékre száll, mindazokra, akik félik őt” (Lk 1,50).

Csakhogy – ma is, miként tegnap – másféle tervek hálózzák be a világot. Ezek inkább stratégiák, melyek piacok, földterületek, befolyási övezetek megszerzésére irányulnak. Képmutató beszédekkel, ideológiai jelszavakkal, hamis vallási indokokkal leplezett fegyveres stratégiák. Isten szent anyja – a legkisebb és legnagyobb teremtmény – azonban Isten tekintetével nézi a dolgokat: látja, hogy a Magasságbeli szétszórja karjának erejével a fortélyos gőgösöket, letaszítja trónjukról a hatalmasokat, felemeli az alázatosakat, javakkal tölti be az éhezők kezét, és kiüríti a gazdagokét (vö. Lk 1,51–53).

Jézus anyja az az asszony, akivel Isten az idők teljességében megírta azt a Szót, amely feltárja a misztériumot. Nem kényszerítette rá: előbb szívének ajánlotta fel, és miután ő kimondta „igenjét”, kimondhatatlan szeretettel testébe írta bele.

Így fonódott össze Isten reménye Mária reményével, aki Ábrahám leszármazottja volt test szerint, de mindenekelőtt a hit szerint.

Isten szeret a kicsinyek szívével remélni, és ezt úgy teszi, hogy bevonja őket üdvözítő tervébe. Minél szebb a terv, annál nagyobb a remény. A világ ugyanis így halad előre: sok egyszerű ember reménye hajtja, akik ismeretlenek a világ előtt, de nem Isten előtt, akik mindenek ellenére hisznek a szebb holnapban, mert tudják, hogy a jövő annak kezében van, aki a legnagyobb reményt ajándékozza nekik.

Ilyen ember volt Simon is, a galileai halász, akit Jézus Péternek nevezett. Az Atyaisten olyan tiszta és nagylelkű hitet ajándékozott neki, hogy az Úr erre építhette közösségét (vö. Mt 16,18). És mi ma is itt vagyunk a sírjánál, itt imádkozunk, ahová a világ minden tájáról érkeznek zarándokok, hogy megújítsák hitüket Jézus Krisztusban, Isten Fiában. Ez különleges módon valósult meg a most lezáruló szentév során.

A jubileum nagy jele az új, Isten terve szerint megújult és kiengesztelődött világnak. S ebben a tervben a Gondviselés különleges helyet szánt Róma városának. Nem érdemei miatt, melyek büszkeségre adhatnának okot, nem messzire kiterjedő hatalma miatt, hanem azért, mert itt ontotta vérét Krisztusért Péter és Pál, valamint számtalan további vértanú. Ezért lett Róma a jubileum városa.

Mit kívánhatunk Rómának? Azt, hogy felnőjön kicsinyeihez.

A gyermekekhez, a magányos és törékeny idősekhez, a nehezebben boldoguló családokhoz, valamint a messziről érkezett, méltósággal élhető életben reménykedő férfiakhoz és nőkhöz.

Ma, kedves testvéreim, hálát adunk Istennek a jubileum ajándékáért, mely az emberre és a világra vonatkozó reménytervének nagy jele volt. És köszönetet mondunk mindazoknak, akik a 2025-ös esztendő hónapjai és napjai során a zarándokokat segítették, és azon fáradoztak, hogy Rómát befogadóbbá tegyék. Egy évvel ezelőtt ez volt szeretett Ferenc pápánk kívánsága. Szeretném, ha Róma most is ilyen lenne, s e kegyelmi időszak után még inkább.

A keresztény remény által vezérelve álljon ez a város Istennek az emberiség családjára vonatkozó szeretettervének szolgálatában!

Nyerje el ezt számunkra Isten szent anyjának, a Salus Populi Romani-nak [a római nép üdvösségének] közbenjárása!

Magyar Kurír