LIBERNYÁKULUM

Lizzo: a popzene „eredendően rasszista” 2022. nov. 29.

Először is szögezzük le, távol álljon tőlem, hogy védelmembe vegyem a popzenét, főleg napjainkét. Valószínűleg jobb hely lenne nélküle a világ, de ez csak egy sarkított vélemény. Mindenki hallgasson azt, ami neki tetszik. Ettől függenül nehéz amellett elmenni, amit Lizzo, a pluszméretekben pompázó, 12 millából gazdálkodó fekete popsztár állít:

a popzene „eredendően rasszista”, arra használták, hogy elkülönítsék a „fekete művészeket a mainstream-től”.

A megapopsztár szerint mindez történt azzal a szándékkal, hogy gettósítsák feketéket olyan műfajokban, mint az R&B. Az Entertainment Weeklynek adott pénteki interjújában kérdezték arról, milyen egy fekete énekesnek „popzenét” előadni, amit a riporter „fehér-érzésnek” nevezett.

Nos, itt van a kutya elásva. Nem hiába tartja a mondás, miszerint sokkal fontosabb az, mit kérdez valaki, annál, hogy mit mond. A riporter kérdésébe már eleve kódolva volt a válasz. Jól megértették egymást, hisz Lizzo a következőket mondta: 

Abszolút. Nos, a műfaj eleve rasszista. Azt hiszem, ha az emberek kutakodnának, akkor látnák, hogy volt fajzene és volt popzene. És a fajzene volt a fehérek módszere arra, hogy a fekete művészeket elkülönítsék a mainstream-től, mert nem akarták, hogy a gyerekeik fekete és barna emberek által alkotott zenét hallgassanak, azt mondták, hogy az démoni és bla-bla-bla-bla.

Továbbá az emberek a „popzenét” a 80-as évek MTV-jével hozzák összefüggésbe, ami Amerika közepén élő embereknek szólt. „És mindannyian tudjuk, hogy ez mit jelent” – tette hozzá.

Az énekesnő futólag azért utalt két fekete popsztárra, akiknek tömeges közönségük volt: Whitney Houstonra és Mariah Careyre.

Viszont ő és a magazin riportere bizarr módon számos más fekete popsztárt – Michael Jackson, Tina Turner, Beyonce, Lionel Ritchie, Prince, John Legend, Alicia Keys, Rihanna és még sokan mások – figyelmen kívül hagyott.

Két lehetőség játszik. Az első, hogy nem ismerik őket, ami valljuk be, nem túl valószínű. A másik pedig az, hogy

nyilvánvalóan tudják, mennyi fekete popsztár van, volt és jó eséllyel lesz is, ám a saját narratívájukat lőnék tökön a felsorolásukkal.

Régi-új komcsi-bolsi-libsi trükk, hogy kizárólag az érme egyik oldalát mutatják be, mintha az leképezné a teljes valóságot. Éppen ezért kellene gyanakvóan tekinteni minden hasonló történetre – itt most csupán néhány tucatnyi fekete popsztár maradt ki, egyéb esetekben meg (a fekete popsztárok érdemeit nem relativizálandó) a valóság lényegesebben fontosabb elemei.

Meglepődni azonban felesleges. Minden egyes dolog, ami a fehér, heteró, – urambocsá – keresztény férfiak és nők nevéhez fűződik, az „eredendően rasszista”.

Tehát nagyjából az egész nyugati világ. Aztán a feketék (tisztelet a kivételnek) meg áldozatok benne, a jólétet meg a javakat is csak elszenvedik, hiszen annak alkotóelemei is mind „eredendően rasszisták”. Nem értem, miért nem lehet ezt így en bloc kijelenteni, és nem kellene naponta ráébrendünk az „eredendő rasszizmus” újabb és újabb megnyilvánulásaira.

A popsztárt is érte egyébként kritika, miszerint a zenéje a fehér közönségnek szól. A forradalom felfalja gyermekeit – ugyebár. „Nem a fehér embereknek csinálok zenét” – válaszolta és ennyivel el is volt intézve. Csak azok a fránya tények ne lennének. A Libernyákulum legnagyobb ellenségei:

állítása ellenére a popsztár túlnyomórészt fehér producerekkel és dalszerzőkkel dolgozott legutóbbi három albumán, és a legnagyobb slágerein az X Ambassadors nevű rockbandával dolgozott együtt, amelynek tagjai mind fehérek.

Ez alapján simán kimondható, hogy Lizzo zenéje „eredendően rasszista”. Kizárólag azért dolgozik fehér emberekkel, hogy ne feketékkel dolgozzon – véletlenül sem azért, mert azok szakmailag kompetensek.

Na, ugye, milyen egyszerű beazonosítani az „erdendő rasszizmust”!