CSAK BÉKESSÉG LEGYEN!
LMBTQČaputová: Egyes politikusoknál hideg számítás a gyűlöletkeltés
2022. nov. 17.
Egyes politikusok színtiszta számításból tesznek gyűlöletkeltő kijelentéseket, hogy meglovagolják a társadalmi elégedetlenség hullámait és politikai pontokat gyűjtsenek – jelentette ki Zuzana Čaputová államfő a prágai Károly Egyetem Szociológiai Karának hallgatóival folytatott beszélgetésén.
Kétséget kizáróan: igaza van, nem is értem, hogy miért nem került elő a nemzeti kisebbségek kérdésköre, ha ennek a fiatal államnak ilyen köztársasági elnöke van? Hiszen nyilvánvaló, hogy nagy az igazságérzete és a szociális érzékenysége.
„Sok politikus nem tudatosítja a hatalmát, a szavak hatalmát, ez a gyűlöletkeltő megnyilvánulásokkal kapcsolatban is elmondható” – jelentette ki az államfő. Ám szerinte ez még a jobbik eset, a másik az, amikor nagyon is tudatában vannak szavaik súlyának és szándékosan, számításból tesznek bizonyos kijelentéseket. „Csak azért, hogy növeljék és meglovagolják az elégedetlenség hullámait” – tette hozzá.
„A szavaink és nézeteink súlya megsokszorozódik a medializálás által” – folytatta Čaputová, példaként felhozta, hogy megválasztása előtt, egyszerű állampolgárként sokkal kisebb súlya volt az ő kijelentéseinek is. Ez is igazolja, hogy a politikusok komolyan befolyásolják, hogy milyen légkör uralkodik a társadalomban.
Az államfő az intoleranciáról is beszélt, mint mondta, aki bármilyen módon úgymond kilóg a sorból, az válik a leggyakrabban a gyűlölet céltáblájává.
A személyével kapcsolatos, nyilvánosan terjesztett hazugságokra is kitért a beszélgetés során. „Ez egy nagyon egyenlőtlen harc – a hazugságoknak mindig nagyobb, szinte korlátlan terük van, szemben az igazságéval” – mondta.
A hallgatók számára a tisztesség erejét emelte ki. „A tisztességes magatartás időként gyengeségként jelenik meg, mert visszafogott, nem kiabál, nem vitatkozik. Ugyanakkor az újkori történelmünkben óriási ereje és szerepe van” – jelentette ki az államfő, példaként éppen a bársonyos forradalmat hozva fel, amikor a társadalom ereje képes volt megváltoztatni a rendszert. „Emellett képesek voltunk tisztességesen elválni” – jelentette ki Csehszlovákia szétválása kapcsán.
A beszélgetés címe „A gyűlöletbeszéd és az intolerancia megnyilvánulásai és a demokrácia eróziója a közösségi média korában” volt, részt vett rajta az egyetem dékánja és akadémiai szenátusának több tagja.
tasr.sk