VÖRÖS PROSZTÓ
Ľuboš Blaha egy kommunista terrorista képét helyezte ki az irodájában
2023. nov. 3.
Könnyen előfordulhat, hogy Ľuboš Blaha lehet a dicstelen szlovák történelem legrövidebb ideig a parlament alelnökénk feladatait ellátó politikusa. Robert Fico közeli harcostársa, a közösségi médiában összeesküvés-elméleteket és szélsőséges kommunista nézetekete terjesztő Blaha a közösségi médiába feltöltött videóval dicsekedett el az új irodája „kitakarításával”.
Noha magunk sem vagyunk az Európai Unió jelenlegi irányvonalának feltétlen hívei, azt azért mégsem engedheti meg magának a parlament alelnöke, hogy az irodájából eltávolítsa az unió zászlaját. És a fene az ízlésébe annak is, akinek tetszik Zuzana Čaputová portréja, azonban a törvények kötelezik az alelnököt, hogy az államfő portréja kint lógjon az irodája falán.
És igazából nem is azzal van gond, hogy Blaha eltávolította a szőke ciklon képét. A gond azzal van, hogy kinek a képét akasztotta a helyére:
Ernesto Che Guevara argenti születésű kommunista tömeggyilkos terrorista képével ékesítette fel az irodáját.
A pop ikonná vált terrorista mellett még a szlovák kultúra meghatározó ikonjaival is díszítette az irodáját: Ľudovít Štúr kötetét és mellszobrát is elhelyezte, valamint a Duklai-hágóban zajló csata emlékművének faragott mását is. A videón látható még egy könyv a 2020. augusztusában a börtönben gyanús körülmények között elhunyt Milan Lučanský egykori rendőrfőkapitány haláláról szóló „leleplező” kötet is.
A videó végén pedig a klasszikus kommunista üdvözléssel, az ökölbe szorított kézzel köszönt el a követőitől.
A botrányos kijelentéseiről hírhedté vált Blaha videóját látva az ellenzéki KDH rögtön aláírásgyűjtésbe is kezdett a kommunista agitátorként viselkedő alelnök elmozdítása érdekében, amihez a Igor Matovič Slovensko pártja is azonnal csatlakozott:
Ľuboš Blahának sosem lett volna szabad a parlament alelnökévé válnia, a Nemzeti Tanács szégyene, hogy ez megtörténhetett. A Slovensko mozgalom nem szavazta meg a megválasztását, az elmozdítását viszont bármikor támogatja
– nyilatkozta Matovič.
A botrányos videó megtekinthető Blaha Telegram-oldalán.
Forrás: Topky.sk