LIBERNYÁKULUM

Ma már stigma az anyaság 2023. jún. 2.

Sokszor és sokat hallhatunk a generációk közti különbségekről. Nagymamám korában furcsállották, hogyha valaki nem volt állapotos a házassága napján, dédanyámék meg már a második, harmadik vagy akár ötödik gyermeküket szülték meg a huszadik születésnapjuk előtt. De mi van velünk, a húszas éveikben járókkal?

A csapból is Oroszlán Szonja nyilatkozata folyik, hogy nem szeretne gyermeket vállalni. Oké, szuper! Erre sorra jelentek meg az őt ajnározó cikkek, hogy mekkora hős, amiért nem vállal gyereket. Jómagam huszonhét évesen szültem meg a kisfiamat, néhány hónappal ezelőtt. Konkrétan az első vagyok a gimnáziumi osztályomból, akinek gyereke lett. Amikor megjelentem az osztálytalálkozón (mi évente tartjuk) konkrétan a társaság fele lefagyott a döbbenettől. A „kedvenc“ kommentárom a „te vemhes vagy?“ volt, emellett a „baszki“-k, a „tényleg?“-ek „és ezt te akartad?“ reakciók eltörpültek. Hadd ne mondjam, mennyi „barát“ tűnt el, amikor bejelentettem, hogy babám lesz. Konkrétan az egyikük meglátogatott a hetedik hónapban, hogy megnézze, mekkora vagyok.

Az én generációmban konkrétan stigmává vált, ha valaki gyermeket vállal, főleg, ha még a húszas éveiben.

A helyzetet tovább árnyalja az élet azon fricskája, hogy ahogyan én az első házas, az első babás voltam az osztályomból, úgy anyukám is anno. Igaz, ő nyolc hónappal, és nem nyolc évvel az érettségi után szült meg engem. És neki van olyan osztálytársa, aki majdhogynem velem egyidőben szülte meg az első gyermekét!

A wmn.hu-n jelent meg az egyik „óda” Oroszlán Szonja hősiességéről, ráadásul egy olyan szerző tollából, aki maga is anya. Teljesen egyet tudok azzal érteni, hogy nem kell mindenkinek gyermeket vállalnia, de az teljesen kiborít, hogy az anyaságot valami szörnyűségként definiálják. Vannak nehéz napok bőven! De annak nincs, aki nem vállal gyereket? Az nem lehet fáradt? Kimerült? Önbizalomhiányos, aggódó, szorongó? Dehogynem!

Csak ő nem azon parázik, hogy melyik pelus lenne a legmegfelelőbb a gyermekének, amit még ki is tud fizetni, hanem a karrierjén, a kapcsolatain vagy bármi egyében.

Ugyanis sokszor a legjobb, amit egy nő tehet a gyerekével, az az, hogy meg sem szüli

– ez a mondat konkrétan az jelenti – ha belegondolunk–, hogy a többség jobbat tesz azzal a gyerekének, ha abortálja, mintha megszülné.

Hány nem kívánt gyerek keresi felnőve egész életében a visszaigazolást, a szeretetet, amit nem kapott meg a szüleitől?

Szeretném, ha a szerző mutatna egy darab olyan felnőttet a világon, akinek nem volt dolga magával, nem kellett megismernie önmagát, elfogadni a hibáit, az életét, a családját. Nincsenek kis és nagy problémák, mindenkinek dolgoznia kell önmagán! Van, akinek a szülei függőségével, vagy a bántalmazással kell megküzdenie, másnak azzal, hogy sosem tanult meg konfliktust megoldani, van olyan is, hogy nem kapta meg a kívánt Barbie babát. Mindenkinek a maga démonait kell leküzdenie.

De mennyi értékes ember nem lenne ha „sokszor“ döntöttek volna úgy a nők, hogy inkább  elvetetik a magzatukat?

Nem állítom, hogy száz, ötven, vagy akár huszonöt éve nem néztek furcsán egy negyvenes nőre, ha nem volt gyermeke, de napjainkban már nem egy ilyen világban élünk. Bátran merem állítani, hogy az én generációmban a gyermekesekre néznek furcsán, és csak remélni tudom, hogy tíz év múlva már nem én leszek az egyedüli, aki gyerekfotót visz a találkozóra, mert igenis csoda minden gyermek! Még akkor is, amikor simán eltelik úgy egy hét, hogy éjjelente két-három felvonásban sikerül csupán öt órát aludni.

A mai társadalomban már sajnos ott tartunk, hogy lassan az lesz a csoda, ha valaki gyermeket vállal, vagy ha még nincs negyven, amikor megteszi ezt a lépést. És akkor még szóba sem került az, hogy hogyan néznek ma valakire, akinek három, vagy annál több gyereke van.