
CSAK BÉKESSÉG LEGYEN!
Macron: az ukránok maguk döntik el, mikor jöhet létre a béke
2022. okt. 24.


Az ukránok maguk fogják eldönteni, hogy mikor lehet békét kötni Oroszországgal – mondta Emmanuel Macron francia elnök vasárnap Rómában egy békekonferencia megnyitóján.
Az ukrán-orosz konfliktus februári kezdete óta Macron azzal különböztette meg magát más nyugati vezetőkétől, hogy igyekezett nyitva tartani a diplomáciai tárgyalások lehetőségét orosz kollégájával, Vlagyimir Putyinnal.
Ne hagyjuk, hogy a béke az orosz hatalom túsza legyen. A béke lehetséges, de csak az ukránok tudják eldönteni, hogy ez mikor következhet be
- mondta Macron a római székhelyű katolikus egyesület, a Sant'Egidio Közösség által szervezett találkozón.
„A békét egy asztalnál fogjuk építeni azzal, aki ma az ellenség” - tette hozzá a francia elnök a világ több száz politikai és vallási vezetője előtt.
Macron indokolta a Kijevnek nyújtott nyugati támogatást is, „hogy az ukrán nép valamikor a békét választhassa a maga által meghatározott feltételekkel”.
Az orosz erők vasárnap ágyúzták az ukrajnai Mikolajiv városát, Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter pedig azt mondta, hogy a konfliktus az „ellenőrizetlen eszkaláció” felé tart.
Sojgu vasárnap külön-külön telefonon beszélt Franciaország, az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Törökország haderőnemeinek vezetőivel az ukrajnai helyzetről – emlékeztetett a Reuters hírügynökség.
Azt mondta, hogy Ukrajna úgynevezett piszkos bombát – radioaktív anyaggal megspékelt hagyományos robbanóanyagot – is bevethet. Ukrajna azonban nem rendelkezik nukleáris fegyverekkel.
nyitókép: Valeria Mongelli/Bloomberg
teraz.sk/AFP

Piros 7es


