ZSÍR
Mácsadi István: Győzött a józan ész!
2024. okt. 1.
Legifjabb munkatársunkat a Szabad Újság kérdezte a Magyar Szövetség tisztújítása kapcsán.
Mikor megtudta az eredményt, mi volt az első gondolata?
Győzött a józan ész. Gubík László programját, vízióit ismerve a közösségünk szempontjából a lehető legracionálisabb döntés született. Végre felgyulladt a fény az alagút végén, nem ért véget az etnikai alapú politizálás. Laci rendkívül súlyos felelősségre kapott felhatalmazást. A belső harcoktól hangos, levitézlett politikusok által irányított, oligarchák által is megközelített 3% körüli pártot megreformálni maga lesz a csoda. A már elvesztett hitemet az új elnök megválasztásával egy picit visszakaptam, de a neheze, a valós munka még csak most kezdődik.
Kinek drukkolt, és mennyire elfogadható az Ön számára a tegnapi eredmény?
Nyíltan Gubík László személyét, az ő ötleteit, stratégiáját, csapatát támogattam. Nem véletlen, hogy a farnadi alapszervezettől kapta az első jelölést a párt élére. A Piros7-es patrióta portálon többször érvekkel, tényekkel indokoltam döntésemet.
Minden más eredmény az utolsó szöget jelentette volna a párt koporsójába. Az üzleti érdek, a kényelmes bársonyszék mágnesként vonzotta a különféle csoportokat. A küldöttek a féli kongresszuson az irányváltás mellett tették le a voksukat. Ha nem így tettek volna, akkor még a halvány remény is végleg eltűnik, hogy a béka feneke alól visszaszerezze becsületét az egyedüli bennünket képviselni hivatott politikai tömörülés.
Mit gondol, a megválasztott elnök képes lesz arra, hogy valamilyen módon (külön, pártkoalícióban…) bejuttassa a pártot a parlamentbe?
Politikai vélemény megfogalmazása megkerülhetetlen a politikában. Az utóbbi években a pártnak nem alakult ki az önálló identitása, nem volt semmiről hivatalos véleménye. Gubík László remélem a megfelelő irányba indítja a pártot, amely nem fél reagálni az aktualitásokra, és ügyek mentén keresi a többségi társadalom képviselőit.
Az eddigi hibákból levonva a konzekvenciát, más sikeres pártoktól tanulva lehet előrefele lépéseket tenni, felfelé ívelni. Gondolok itt szakemberek bevonására, az online tér kihasználására, a sajtóval való folyamatos kommunikációra, a regionalizmus hiteles képviseletére, és még hosszasan tudnám sorolni az új irány alapjait.
Véleménye szerint nem lesznek leküzdhetetlen torzsalkodások a mai megmérettetés után?
Az elődpártokban, majd a Magyar Szövetségben is megszokhattuk, hogy nem az alkalmasság, tehetség, tudás a mérvadó, nem a képességeik alapján vannak elosztva a feladatok, hanem a pártban minden arról szól, hogy milyen alkukat kötnek meg az egyes csoportok, nagyon erős volt az uram-bátyám viszony, és a megfelelési kényszer.
Aki a közösségért szeretne dolgozni, az új rendszerben garantáltan megteheti az arra legalkalmasabb helyen. Aki pedig az önérdeket a közösségi érdek elé helyezi, annak biztosan nem fognak tetszeni a radikális lépések, amelyeket szükségszerű meghozni, hogy a sokat hangoztatott generációváltás ne csak szavakban, de tettekben is megmutatkozzon. Gubík Lászlónak vannak konkrét céljai, pontos elképzelései, kellő motivációja, és egy buzgó, elszánt, tenni akaró csapata. A feladat adott, a munkát nem szabad megspórolni.
Hajrá, Laci! Vidd vissza a csapatot az első ligába!
Forrás: Szabad Újság.sk