CSAK BÉKESSÉG LEGYEN!

Mácsadi István: Ha itt és most megjelennének az 1848-49-es forradalom és szabadságharc résztvevői, mit kérdeznének tőlünk? 2022. márc. 16.

Mácsadi István írása március 15-én a zselízi megemlékezésen hangzott el eredetileg. A leíratot portálunk elejétől a végéig változatlanul közli. 

Tisztelt ünneplő közösség! Kedves zselíziek!

Nagy tisztelettel köszöntöm mindannyiukat a hagyományos március 15-ei ünnepünkön, mellyel az 1848-as forradalom és az 1849-es szabadságharc emlékének tisztelgünk. E jeles dátum egy olyan magasztos történelmi eseménynek állít emléket, amely alapvetően befolyásolta minden egyes magyar ember, az egész magyar nemzet gondolkodását és saját jövőjéhez való viszonyulását.

A pesti ifjúság idealizmusa volt az, amely 174 évvel ezelőtt győzedelmeskedett a mindig lehúzó kishitűséggel szemben. Persze a később történtek ismeretében ez túlzottan is sommás kijelentésnek tűnhet. Hiszen volt egy szabadságharc, egy súlyos katonai vereség, megadás, megtorlás, rémuralom, néma ellenállás. Mégis állítható, hogy az önkényuralom bástyái ekkor kezdtek leomlani. A masszívnak látszó, vastag falakat már feszegette a történelmi idő, de még a legnagyobbak –Kossuth és Széchenyi- sem hitték, hogy ez képes ledönteni a hazánkat bénító rendszert. Nem Magyarországé volt az első szikra, Bécsben és Párizsban, Olaszországban és a német államokban is ekkor támadtak fel a forradalom hullámai. Megragadni a pillanatot a fiatalok bátorságára volt szükség. Ez nem a csendes bölcselet időszaka volt. Hisz a legnagyobb cél a közjó, hazánk politikai és gazdasági függetlenségének elérése volt a tét, az esély. 

Erre a bátorságra ma is szükség van, mégha nem is ilyen radikális formában. Egy másik nagy tanulság, hogy széles összefogással sikerült a történelmi sikert elérni. Természetesen ahhoz, hogy a forradalmi eszmék ilyen nagy horderejűek és ilyen eredményesek legyenek, szükség volt az összefogásra (a szó valódi értelmében) és az egységre.

Modernkori történelmünk során mindig kiemelkedő jelentőséggel bírt 1848 március 15.-e megünneplése. Fontos volt, mert a magyar szivekben mindig magában hordozott egy sajátos, szimbolikus jelentéstartalmat. A szabadság, a fejlődése, a modernizáció, a nemzeti tudat érzését. Az ezen dátum által jelképezett korszaknak köszönhetjük gyönyörű himnuszunk keletkezését, zászlónk piros-fehér-zöld színeinek hivatalossá válását, illetve azt, hogy fővárosunk Pozsony helyett Budapest, hivatalos nyelvünk pedig a latin helyett a magyar lett. Büszkének kell lennünk erre a napra, március 15-re a világos, tiszta beszéd ünnepére. A világos, tiszta beszéd ünnepére jó példa Petőfi Sándor költeménye, a Nemzeti dal, vagy a márciusi ifjak által megfogalmazott 12 pont. Itt és most, a Felvidék, sőt az egész Kárpát-medencében helye van az érthető, világos, egyenes beszédnek.

Történelmünk folyamán számtalanszor bebizonyítottuk, hogy a bátrak közössége vagyunk, De vajon, ha itt és most megjelennének az 1848-49-es forradalom és szabadságharc résztvevői, mit kérdeznének tőlünk, vajon mit mondanának az utolsó parlamenti választások végeredménye kapcsán?

Sajnos nincs mire büszkének lennünk. Nem tudtunk magunknak, a felvidéki magyar közösségnek biztosítani a létszámához mért parlamenti képviseletet. Eddig ilyen kevés magyar parlamenti képviselője nem volt közösségünknek, mint a 2020-ban tartott választások során lett.

Talán nem kellene ma jobban összefogni a felvidéken megmaradt négyszázhuszonharminc valahány ezer magyarnak?

A mi közösségünk nem viselkedhet úgy, mint a szlovák társadalom egésze, hiszen míg Szlovákia, illetve a szlovákok érdekeit egyik, vagy másik szlovák párt fogja a parlamentben képviselni, addig a magyar közösség érdekeit egyik szlovák párt sem tűzte a zászlajára.

A napokban a progresszív, liberális eszméket magának valló államfő aláírta a bennünket sújtó diszkriminációs jogszabályt, ami tiltja a kettős állampolgárságot. Az új törvény szerint azok nem vesztik csak el szlovák útlevelüket, akik külföldön letelepedve, tartósan ott élve veszik fel a befogadó ország állampolgárságát. Vagyis azok, akik túlnyomó többsége már nem fog Szlovákiában élni. Ezzel szemben azok, akik érzelmi, nemzeti kötődésből veszik fel - például a magyar - állampolgárságot, viszont továbbra is Szlovákiában szeretnének élni és dolgozni, el fogják veszteni.

Aktuális, tiszta jelei annak, hogy egyik szlovák politikai párt sem fogja tálcán kínálni jogaink bővítését, egyik szlovák politikai párt sem fogja a magyar közösség érdekeit képviselni.

A legnagyobb kormánypárt tökéletesen ráérzett erre, és megtalálták a megfelelő irányt, és mesterien felépítették az embert, aki a déli régióból hoz szavazatokat a magyar párt kárára. Magyar nemzetiségű, szimpatikus, karakán, mindkét nyelven folyékonyan beszélő, érthetően, világosan kommunikáló, ne legyenek illúzióink, nem véletlen, hogy megkapja a kellő mediális támogatást. A keleti származású képviselő jobbról előz bennünket, jobbról előzi az MKP-t. Az előbb említett új jelenséggel bizonyos szempontból nem az integrációt, hanem az asszimilációt segíti elő a szavazóbázis megosztásával. Csupán gazdaságilag, és politikailag jól integrálódott az új realitásba, de történelmünk során mindig volt olyan ember, aki az önérdekét a társadalmi érdekek előtt tartotta.

Közel egy éve alakult meg a Szövetség, az MKP, a Most-Híd és az Összefogás együttműködésével az egységes felvidéki magyar érdekképviseletet megvalósítani hivatott politikai tömörülés. Világnézeti különbségek, politikai irányultság, eltérő értékrendek az idő haladtával sorra megmutatkoznak. Picit abszurd, hogy máig nem ismerjük a Szövetség önálló identitását.

A keresztény-konzervatív és hagyományos értékeket magának valló MKP nagyítóval nem található meg a pártban. A progresszív, liberális Most-Híd platformjának vállalhatatlan alakjai lesben álló cápaként várják mikor rúghatnak bele csapattársaikba. A harmadik szövetséges Összefogás értékrendjét még megfogalmazni is nehéz, mivel a populista témák felkarolása mellett csak a politikai pótcselekvésekről beszélnek. A legújabb felmérések szerint már messze nem elég csak magyarnak lenni, és ennek fényében szavazatokat várni. Minket már nem tart össze a magyarságtudat, mint annó a rettenthetetlen görög sereget a hellén tudat.

Hazaárulók viszont mindegyik történelmi korszakban jelen voltak. 1848-nak is volt magyar Júdása, aki letette a fegyvert világosnál. A jelen hazaárulóiról majd ítél a történelem a mi feladatunk csupán az, hogy mellékvágányra helyezzük őket, ne maradjanak sorsdöntő pozícióban, hogy majd a jövőben tiszta lelkiismerettel nézhessünk unokáink szemébe.

Ne feledjük a szabadság csak lehetőség, nem örökkévaló. Nap-nap után, újra meg újra meg kell küzdeni érte. Kívánom, hogy ez a küzdelem sikert hozzon a Nemzetnek, Zselíznek, Önöknek és a családjuknak, barátaiknak! Vezessen bennünket 1848-49 szelleme és példája!

Éljen a magyar szabadság, éljen a haza! Fel győzelemre!

(Mácsadi István)