
ÍRIK A GÓL
Magabiztos győzelemmel jutott nyolc közé a Dunaszerdahely a Szlovák Kupában
2023. nov. 7.


Az első félidő nem hozott gólt, a fordulás után aztán magasabb fokozatba kapcsoltak a sárga-kékek és végül 3-0-ra megnyerték az Igló elleni kupamérkőzést.
A hazaiak öt év után jutottak vissza a másodosztályba, ott viszont ebben a szezonban nagyon nem megy a kék-fehéreknek, mindössze két ponttal jelenleg a bajnoki tabella utolsó helyén állnak, a 15. helyezett Alsókubin is 8 pontra van tőlük.
A kupában viszont eddig nagyon szépen meneteltek az iglóiak, a DAC-hoz hasonlóan ők is három idegenbeli párharcot nyertek meg, a legutóbbi fordulóban azonban meg kellett szenvedniük a továbbjutásért, a Boronás együttesét büntetőpárbaj után búcsúztatták.
A csallóközieknek a keleti túrák meghozták az önbizalmukat, sorozatban három mérkőzést nyertek meg a mostani összecsapás előtt, ebben benne volt két fontos bajnoki győzelem és a Szinna elleni kupasiker is.
Napos, de hűvös idő fogadta a játékosokat a Hernád partján, ez viszont nem zavarta a szurkolókat, akik szépen meg is telítették a stadiont. Az első félidő nem hozott látványos játékot, mindkét csapat előtt adódtak lehetőségek, de egyik gárda sem tudott élni ezekkel.
A fordulás után aztán a vendégeknek sikerült megtörniük a jeget, az 55. percben Goure révén került előnybe a Dunaszerdahely. A második találatra már nem kellett ennyit várnunk, tíz perccel később Cermak duplázta meg a sárga-kékek előnyét.
A kegyelemdöfést Matej Trusa vitte be a 78. minutumban, egy nagyon szép akciót követően állította be a 3-0-s végeredményt.
A dunaszerdahelyiek elsőként jutottak be a legjobb nyolc közé, így ezzel biztossá vált, hogy tavasszal is láthatjuk őket a Szlovák Kupában.
A válogatott szünet előtt még egy mérkőzés vár a DAC-ra, a szlovák labdarúgó-bajnokság 14. fordulójában a Rózsahegy csapata érkezik a MOL Arénába.

Demeter Nikolas


