CINK
Magyar Szövetség: Egy normális országban Kaliňáknak nem lenne maradása
2026. szept. 22.
A parlamenti ülésszak folytatásával és Robert Kaliňák védelmi miniszter összeférhetetlenségi ügyével foglalkozott keddi Facebook-bejegyzésében a Magyar Szövetség. A párt szerint a kormánykoalíció a miniszterek visszahívására irányuló javaslatok megtárgyalását is elodázza, miközben a Strnad-ügy miatt Kaliňáknak már önként le kellett volna mondania.
A Magyar Szövetség ironikusan jegyezte meg, hogy Szlovákiában már az is hírértékű, ha folytatódik a parlament szeptemberi ülése. A párt szerint a múlt héten beígért rendkívüli üléseket, amelyeken a miniszterek visszahívására tett javaslatokat tárgyalták volna, végül most sem nyitották meg.
A bejegyzésben külön kitértek Robert Kaliňák védelmi miniszter és a cseh fegyvergyártó, Michal Strnad érdekeltségei közötti kapcsolatra. A Magyar Szövetség szerint Kaliňák korábban lobbistaként dolgozott a cseh fegyveripari vállalkozónak, és még miniszterként is szerződésben állt vele.
„Ha már miniszter és visszahívás, Robert Kaliňáknak a Strnad-ügy miatt önként le kellett volna mondania”
– fogalmazott a párt, amely szerint a védelmi miniszter tisztsége idején Szlovákia vált a cseh fegyvergyártó legnagyobb piacává.
A Magyar Szövetség a bejegyzésben azt is hangsúlyozta, hogy nem egy hétköznapi kereskedelmi ügyről van szó, hanem jelentős értékű fegyverüzletekről.
„Egy normális országban és kormányban egy ilyen miniszternek nem lenne maradása”
– írták.
A párt szerint az ügyben felmerülő összeférhetetlenség egyértelmű, és Kaliňák esetében nem történt meg az a politikai felelősségvállalás, amelyet ilyen körülmények között indokoltnak tartanának.
Nyitókép: TASR/Jaroslav Novák
Kapusník Csaba



