SZOBORPARK
Már a szélsőjobbnak udvarol a Smer, elfogytak a táncpartnerek
2026. jan. 5.
Egyre nyilvánvalóbb, hogy a SMER-SD körül szorul a hurok. A párt vezető politikusai az elmúlt napokban olyan kijelentéseket tettek, amelyek arra utalnak, a hatalom megtartása érdekében korábban elképzelhetetlennek tartott politikai együttműködésekre is hajlandók lennének.
Tibor Gašpar, a SMER-SD parlamenti alelnöke a TASR-nek adott nyilatkozatában nem zárta ki, hogy a párt választások után együttműködjön a Republikával, vagyis egy olyan politikai formációval, amelyet a közvélemény jelentős része szélsőségesnek és politikailag vállalhatatlannak tart. Gašpar szerint a politikában „nem lehet előre kizárni a párbeszédet”, és minden lehetséges forgatókönyvet számításba kell venni.
Ez a kijelentés önmagában is sokatmondó, komoly belső krízisre utal, hiszen egy olyan párttól érkezik, amely
évekig a „stabilitás” és a „kormányzóképesség” jelszavával lépett fel, most azonban már ott tart, hogy bárkivel tárgyalna, aki hajlandó mentőövet dobni.
Még a fasisztoid Kotleba-párt szakadáraival is.
Gašpar nyilatkozatában a KDH is szóba került. A SMER-SD politikusa szerint a kereszténydemokraták „értékrendben közelebb állnak” hozzájuk, mint a liberális ellenzék, ezért elméletileg velük is elképzelhető lenne az együttműködés. Ám erre még a republikás forgatókönyvnél is kisebb az esély, mivel
a KDH vezetése korábban többször is kizárta a koalíció lehetőségét a SMER-SD-vel.
A kijelentések összességében nem a nyitottságról, hanem a politikai kiszolgáltatottságról árulkodnak. A SMER-SD láthatóan minden irányba tapogatózik: a mérsékelt jobboldaltól egészen a politikai perifériáig. Hol van már a választás lehetősége, ami évtizedekig meghatározó politikai erővé tette Robert Fico pártját?
Elemzők szerint a háttérben az állhat, hogy a párt támogatottsága ingadozik, a koalíciós mozgástér szűkül, és egyre nehezebb olyan partnereket találni, akik komoly politikai árat fizetnének egy SMER-SD-vel kötött szövetségért. Ebben a helyzetben az elvi határok elmosódnak, és előtérbe kerül a puszta túlélés igénye.
Legyünk őszinték, akik eddig a SMER-rel összeálltak, mind rosszul jöttek ki a történetből: vagy eltüntek a történelem süllyesztőjében (HZDS, Most-Híd, Siet), vagy kiestek a választók kegyeiből és a parlamentből is, és csak keserves munka árán jutottak oda vissza (SNS).
Az, hogy a SMER-SD már a Republikával való együttműködés lehetőségét is kimondja, politikai fordulópontnak tekinthető.
Ez nem taktikai elszólás, hanem egyértelmű üzenet: a párt kész lemondani korábbi vörös vonalairól, ha ez biztosíthatja számára a hatalomban maradást.
A SMER-SD hosszú ideig a szlovák politika meghatározó szereplője volt. Most azonban olyan benyomást kelt, mint egy párt, amely egyre szűkebb térben mozog, és már nem ő diktálja a feltételeket.
Amikor egy politikai erő egyszerre udvarol a kereszténydemokratáknak és a szélsőségeseknek, az nem stratégiai zsenialitás, hanem félre vert harang.
A levegő (el)fogy(ott) a SMER körül. A kérdés már csak az, hogy a választók mennyire lesznek hajlandók elfogadni ezt az új, mindenre nyitott SMER-SD-t. Elnézve a preferenciákat, szinte mindegy is már.
Jancsó Péter



