TE BUZERANT!
Már a tej is rászistááá!
2024. jún. 24.
A brit tudósokról köztudott, hogy leginkább értelmetlen kutatásokra költik az adófizetők pénzét. Legújabb „kutatásukban” azt próbálták megfejteni, hogy milyen kapcsolat van a tej színe és a gyarmatosítás között.
Az egykoron a tudomány fellegvárának számító oxfordi múzeum tudósai készülnek megvizsgálni a tej „politikai természetét” és „gyarmati örökségét”, mivel szerintük
a tej „észak-európai rögeszme”, amelyet a világ más részeire is ráerőltettek.
Dr. Johanna Zetterstrom-Sharp azt gondolja, hogy a tej, mint az emberi táplálkozás kulcsfontosságú eleme, „fehér felsőbbrendűségként értelmezhető”. Tudományos megállapítását arra alapozza, hogy Európán és Észak-Amerikán kívül más népeknél kiugróan magas a laktózérzékenységgel diagnosztizált felnőttek száma. A kutató felhívta a figyelmet arra is, hogy az afrikai helyi tejtermelést a nagyobb mennyiség termelését célzó ipari módszerek javára leállították.
Erre a roppant fontos kutatásra 110 millió fontot fognak eltapsolni az üzleti, energiaügyi és ipari stratégiáért felelős minisztériumon keresztül.
Van itt gógyi.
Forrás: 888.hu
Nyitókép: Getty Images