CINK
„Marad az esővarázslás” – a Magyar Szövetség szerint a kormány cserben hagyta a gazdákat
2026. jún. 30.
A Magyar Szövetség szatirikus hangvételű bejegyzésben reagált az országot sújtó hőhullámra és aszályra. A párt szerint a helyzet már-már sivatagi állapotokat idéz.
„Ki gondolta volna, hogy a Felvidéken egyszer olyan hőség és szárazság lesz, mint az egyiptomi Királyok völgyében?”
A bejegyzés ezután a parlament nyári szünetére is odaszúr.
„Érthető, hogy a parlament szeptember közepéig szünetel, ezt a forróságot mégiscsak könnyebb a tengerparton elviselni.”
A humoros felütést komolyabb hangvétel követi. A Magyar Szövetség azt kifogásolja, hogy a történelmi aszály ellenére továbbra sincs szó sem átfogó stratégiáról, sem a károkat elszenvedő gazdák megsegítéséről.
A párt szerint úgy tűnik, a fenntartható mezőgazdasági program kidolgozása is a következő kabinetre marad,
„addig pedig marad az esővarázslás”.
A bejegyzéshez mellékelt link sem véletlen: a Magyar Szövetség Kovács Kati Add már, Uram, az esőt! című dalával zárta a posztot, jelezve, hogy a jelenlegi helyzetben több reményt lát egy esőért szóló slágerben, mint a kormány eddigi intézkedéseiben.
Nyitókép: agraroldal.hu
Tell Vilmos



