LESZ, LESZ, LESZ

Március 15-ei megemlékezés Komáromban 2025. márc. 15.

A Felvidék szellemi fővárosában, a dicső várvédő, Klapka tábornok szobrának tövében hagyományosan megtartott központi járási megemlékezés nyitányaként Gál Tamás színművész, a Komáromi Jókai Szinház direktora szavalta el a forradalom költője egyik, az alkalomhoz illő versét komoly átéléssel, majd Romsics Ignác történész mondott ünnepi beszédet, ami egy egyetemi történelmi disszertációnak is beillett volna.

Ebből idézünk most egy terjedelmesebb részt az 1848-as forradalom és szabadságharc unneplésének és megítélésének reszleteiről a kommunista diktatúra időszakában és annak 1988-as bukása idején.

„1949 után, amikor a kommunisták immár mindegyik riválisuktól megszabadultak, március 15-e a hivatalos ünnepségeken kendőzetlenül a kommunista diktatúra történelmi előzményévé stilizálódott.

Teljesen ugyan nem száműzték a nemzeti színeket, de ezeket olyan mértékben elegyítették a kommunista szimbólumokkal, hogy az egykori nemzeti demokratikus esemény és az új korszak kommunista valósága közötti szerves kapcsolat már-már magától értetődött. A személyi szimbolika szintjén ugyanez a törekvés érvényesült. Petőfi, Kossuth és Táncsics képmását együtt vitték a felvonulók Lenin, Sztálin és persze Rákosi Mátyás képmásával.

1951 után azonban már erre a történelmi kapcsolatra sem volt szükség. Március 15-ét ebben az évben, 1951-ben egyszerűen törölték a hivatalos nemzeti ünnepek sorából. A magyar társadalom indoktrinációja mindazonáltal ezúttal sem sikerült.

Március 15-e a magyar fiatalok számára a legsötétebb 50-es években is az maradt, ami addig volt, népünk legfontosabb és tulajdonképpen egyetlen igazi nemzeti ünnepe.

- Követeljük, hogy a sztálini zsarnokság és politikai elnyomás jelképét, a Sztálin-szobrot a leggyorsabbabb bontsák le, és helyébe a 48-49-es szabadságharc hőseinek és mártirjainak méltó emlékművet emeljenek.

- A meglévő magyar népnek idegen címer helyett kívánjuk a régi magyar Kosuth-címer visszaállítását.

- A magyar honvédségnek, a nemzeti hagyományainkhoz méltó új egyenruhát követelünk.

- Követeljük, hogy március 15-e nemzeti ünnep munkaszüneti nap legyen, október 6-ig pedig nemzeti gyászünnep és iskolai szünnap.

Olvashatjuk a műegyetemi diákok 1956. október 22-én éjszaka megfogalmazott kíványságai között.

A március 15-ével kapcsolatos követelést, azaz az ünnep rangjának visszaállítását a Nagy Imre vezette forradalmi kormány október 28-án elfogadta.

A szabadság reményekkel teli mámora azomban mindössze két hétig tartott. Novembertől tovább bonyolódott március 15-e viszontagságos története.

A bázisteremtés szándékával a Kádár-kormány először, 1956. decemberében megerősítette a nap nemzeti ünnep jellegét.

Néhány hónappal később, amikor a hatalma már megszilárdulónkban volt, azonban ismét lefokozta munkanappá, noha az iskolákban a tanítás továbbra is szünetelt.

Egy lépés előre, egy lépés hátra, ami Kádár politikáját általában is jellemezte.

Ez a kompromisszumos megoldás a rendszer szempontjából az 1960-as évek végéig bizonyult sikeresnek.

Ünnepi rendezvények március 15-én évről-évre voltak, de a fiatalok tömeges részvétele és lelkesedése hiányzott.

1971-ben, 72-ben és 73-ban azonban Budapesten, Szegeden és néhány más egyetemi városban alternatív ellenzéki jellegű ifjúsági megmozdulásokra került sor. Ezeknek a diákmegmozdulásoknak a pontos történetét még nem írták meg. Annyit azonban már ma is tudunk, és mint egykori szegedi részvevő ezt magam is megerősítetem, hogy nem a CIA, illetve az amerikai imperialisták keze volt a dologban, amint azt hivatalos részről annak idején hallani lehetett, hanem a magyar ifjúság függetlenség és szabadság iránti vágya tört a felszínre, kihasználva a kicsit enyhültebb légkört.

A rendszer sajátos módon válaszolt a nem kívánatos jelenségre. Kitalálta a Forradalmi Ifjúsági Napok néven ismerté vált történelmi kentaurt.

Ebben az ünnepségsorozatban március 15-ét március 21-e a Tanácsköztárság emléknapja követte, március 21-ét pedig április 4-e az ország 45-ös felszabadulásának, pontosabban felszabadulásként kezdődött megszállásának az emléknapja.

Kossuth és Petőfi örököse, így aztán ismét Kun Béla, sőt olykor maga Malinovskij marsall lett.

A Forradalmi Ifjúsági Napok sohasem túlzott vonzereje az évek folyamán egyre csökkent, és a 80-as évek közepére teljesen megszűnt.”

Hála Istennek!

Mondhatnánk erre mi, akik a rendszer megbuktatásában tevékenyen részt vettünk, de főleg a nálunk fiatalabbak, akiknek (szerencséjükre) már az égvilágon semmi köze nem volt és nincs az úgynevezett átkoshoz.

A viszonylag nagyszámú jelenlévő a történész úr beszédét követően láthatta, hogy az erre az egy napra szimbolikusan újraegyesült város (a két polgármester, Keszegh Béla és Molnár Attila, ezúttal is együtt koszorúzott) déli és északi részéről mely önkormányzati, politikai, kulturális intézmények és társadalmi szervezvezetek képviselői tisztelték meg a jeles magyar ünnepet az emlékezés koszorúinak és virágainak elhelyezésével.

A rendezvény fényét a Concordia vegyeskar éneke emelte, valamint az izsai huszárok és a komáromi szekeresgazdák utódai színesítették korhű öltözetben.

A megemlékezés hagyományosan a Himnusz közös eléneklésével zárult.

Ma ismét jó érzés volt Komáromban büszke magyarnak lenni. 🙏♥️🤍💚✌️

(Fotók: a szerző felvételei)