
CSAK BÉKESSÉG LEGYEN!
Matovič különadót vetne ki a Slovnaft által is vásárolt olcsóbb orosz kőolajra
2022. máj. 18.


Igor Matovič (OĽANO) pénzügyminiszter egyszerűen nem tud leszállni a hülyeségvonatról, most épp javaslatot terjeszt a kormány elé az olcsóbb orosz kőolaj megadóztatására. A különadóval az orosz kőolaj és a Brent típusú kőolaj ára közti különbséget egyenlítené ki. Az árkülönbségre 30 százalékos adót vetne ki, és a Szlovákiában feldolgozott orosz kőolajra vonatkozna. Így a Slovnaft jóval drágábban jutna orosz kőolajhoz, amit valószínűleg – jó kapitalista módszer szerint – majd szemrebbenés nélkül áthárítanak a lakosságra.
„Rendkívüli adót vetünk ki, hogy megadóztassuk az orosz kőolaj vásárlásából és szlovákiai feldolgozásából származó előnyt”
– mondta Matovič, aki mintha direkt arra játszana, hogy 2024-ben kibukjon a pártja a parlamentből. Persze ha egyben marad a koalíció addig.
Igor számításai szerint az államkasszába ezáltal körülbelül 300 millió euró folyna be évente, amiből az inflációs támogatási csomag költségeit fedezné.
Ez eddig akár jól is hangozhatna, ám ha a Slovnaft a különadó miatt felemeli az üzemanyagok árát, ami szinte minden szektorban drágulást hozna magával,
akkor ez a javaslat tulajdonképpen a „nesze semmi fogd meg jól” minősített esete csupán.
Matovičnak MEGGYŐZŐDÉSE (micsoda megdönthetetlen érv, igazi aduász), hogy a Slovnaft nem emelné az üzemanyagok árát a rendkívüli adó miatt, és a törvényjavaslat elfogadásánál nem számít ellenkezésre a kormánypártok részéről. Azt szeretné, ha a parlament gyorsított eljárásban tárgyalná a tervezetet.
Gyorsan ki is derült, hogy a meggyőződés ide kevés lesz, ugyanis a bejelentésre a Slovnaft is reagált. Anton Molnár, a társaság szóvivője kijelentette,
hogy a Slovnaft továbbra is a piaci elvek alapján fogja meghatározni az árpolitikáját, a nemzetközi és a helyi piacokon bekövetkező változások alapján, összhangban a gazdasági verseny elveivel.
Na paff, ha a javaslat átmegy, úgy látszik szélesebbre kell nyitnunk a pénztárcáinkat. Ám nem mindenkinek ment el az esze!
Matovič javaslatát bírálta a Peter Pellegrini vezette Hlas-SD és az SaS. A Hlas-SD arra figyelmeztetett, hogy ez a javaslat egyetlen cent megtakarítást sem jelent az üzemanyagokon a gépjárművet használóknak, a kormánypárti SaS pedig egyenesen azt közölte, hogy vétózni fog.
Igor Matovič folytatja az államkassza feltöltését az emberek pénzéből, akik a drágulás miatt kénytelenek egyre többet fizetni. Az állam a mai napig egymilliárddal többet szedet be az adókból, mint tervezte – éppen azért, mert a drágulás miatt az emberek kénytelenek többet fizetni
– figyelmeztetett Pellegrini.
Richard Sulík, az SaS elnöke leszögezte, hogy pártja ellenez mindennemű adóemelést.
A pénzügyminiszternek ezt a javaslatát csak azért nem vétóztuk eddig, mert a mostani sajtótájékoztatójából szereztünk róla tudomást. De vétózni fogunk, mert ez a javaslat garantáltan magasabb benzin- és gázolajárakat eredményez
– reagált Sulík. Az SaS megismételte, hogy ha Matovič adóemelési javaslatot terjeszt a kormány elé, azt a koalíciós szerződés megszegésének fogja tekinteni.
tasr/P7
Nyitókép: euractiv

Piros 7es


