SZOBORPARK

Matovič újra választási sikerről álmodozik 2023. márc. 20.

A bukott szlovák kormányfő finoman szólva is délibábos álmokat kerget. Legalábbis erre engednek következtetni azon szavai melyek alapján szeretné megközelíteni az előző választáson elért eredményüket.

Igor Matovič és pártja, az OĽaNO történelmi lehetőséget kapott, amikor 2020-ban nem kis meglepetésre nemcsak a Robert Fico vezette Smer-SD-t verte meg a választáson, hanem a korábban az ellenzék vezérének tartott Richard Sulíkot és pártját, az SaS-t is. Utóbbi ezt a traumát nem tudta feldolgozni, meg is tett mindent érte, hogy Matovičot besározza és hibás lépésre kényszerítse. Mondjuk különösen nem is kellett ezért semmit tennie, elkövette Matovič önként és dalolva az összes hibát, amit csak elkövethet politikus, kezdve az idegből írt facebook-üzenetekkel.

A történelmi sikerből viszont történelmi kudarc lett, ami rekord idő alatt ki is derült. Előbb a covid-járvány miatti bénázás, majd a problémák megoldása helyett a pöcsméregetés a kormánykoalíción belül mind-mind 

azt bizonyították be a szlovákiai választóknak, hogy ezeknél még Ficoék is jobbak. 

És akkor még nem is votl háború! Vagyis volt, csak épp politikai.

Na de ahogy a lázálmok elmúlnak és új hajnal virrad, úgy fordultunk rá 2023-ra, ahol már látszik a fény az alagút végén: előrehozott választások következnek. Majd valamikor. Mert még abban sem tudtak megegyezni a felek, hogy mikor érjen véget ez a kormányzati rémálom, amit a sokadik Heger-kormánynak nevezünk. 

Be is indult a helyezkedés, ahogy az lenni szokott, boldog-boldogtalan pártot alapított (ahogy az lenni szokott), megjelentek az első kampányplakátok (S.Zs és a mérhetetlen M.F. párt roppant „szellemes” és eredeti ötelte nyomán).

Na de nyargaljunk is vissza a Nagy Szlovák Politikai Péri (NSzPP) Matovičcsal terhelt szegletébe. A nevezett úriember – úgy tűnik – szeret nagyot álmodni. Mondhatni, egy álmodozó. Egykoron arról álmodott, hogy kitörli a fenekén Robert Fico és sleppje nevét a szlovák politikai életből.

A történelmi sikerével kis híján össze is jött neki, épp csak az ötösről üres kapuba nem tudta begurítani a labdát. Elég lett volna csak nem elcseszni a dolgokat, de még erre sem volt képes.

Azóta nagyot fordult Igorral a világ, az egykori lázadó, ahogy maga a kedvec platformja, a Facebook is egyre jelentéktelenebbé vált. Ugyan Gyuri barátjával még kommenthuszárkodnak időnként (néha egész szórakoztató módon), de ez már nem az igazi. Ezekből a pótcselekvésekből is látszik, hogy teljesne fókuszát veszítetté lett a szlovák politika üstököseként berobbant (aztán szépen, hangosan és látványosan elporladt) üdvöskéjének politikai víziója.

Mára már a szokásos populizmusa is enerválttá vált. 

Ma már nem rajzol hatalmas szívecskéket, amikor a magyar kormány valamely tagja Pozsonyba látogat, hogy ne rabolja el a magyarjait (Mintha az övéi volnánk! Hát micsoda kisajátítás ez, kérem szépen?!). Ma már nem viseli a Fico chráni zlodejov (Fico a tolvajokat védi) trikóját. Már azok a frappáns beszólások is a múlt ködébe vesztek.

Helyettük maradt a fásult hétköznap-politizálás.

Na de majd most! Igorunk ugyanis ellenzéki szerepben érzi igazán elemében magát, amikor nem valamiért, hanem valami ellen kell harcolnia.

És most bőven van, bőven lesz mi ellen harcolnia, a szokásos szólamain túl is (Fico-Smer-maffia-fasiszták-stb.), leginkább a politikai süllyesztőben való elveszés ellen kell küzdenie. És mivel is tehetné hatásosabban, ha nem a történelmi siker megismétlésére törekedve? 

Épp csak egy gond van ezzel: 

ugyanúgy őrület ugyanazt cselekedni körbe-körbe és más eredményt várni, mint a megváltozott körülmények dacára ugyanazt cselekedni és ugyanazt az eredményt várni.

Persze Matovič kijelentése lehet retorikai fogás, üzenet a választóknak, hogy komolyan gondolja továbbra is a politizálást, lehet úgy keretezni a történetet, hogy miden remekül sikerült volna, ha jobban válogatja meg a koalíciós partnereit (kérdés, hogy milyen más opciója marad volna még), csakhogy aki mindenkire lő, annak végül nem maradnak barátai; végső soron tehát: szómágia.

És ha már itt tartunk, Matovič politikai tragédiája az, hogy mindenkire lőtt, még azokra is, akikkel a front azonos oldalán foglalt helyet. Így pedig, hogy egy mexikói felállás jött létre (mindenki fegyvert tart mindenkire), szinte lehetetlen nyerni.

Szinte. De láttunk már karón varjút, várjuk ki a végét.

De azért nagy tétben nem mernék fogadni arra, hogy Igor Matovičot valaha is látjuk kormánykoalícióban, pláne annak élén. Persze pont erről szól a politika: tanulni a saját magunk és az ellenfeleink hibáiból. Aki erre képes, annak még a kétharmados kormányzás sem lehetetlen. Akár többször is egymás után.

Más kérdés, hogy a bukott szlovák miniszterelnökben megvan-e az ehhez szükséges belátás, vagy csak görcsösen kapaszkodik egy álomba, ami homokként pereg ki az ujjai küzül.

Kicsit most úgy érzem, hogy a korábbi miniszterelnök olyan, mint a fekete lovag a zseniális Gyalog galopp című filmben: levágták kezét-lábát, de még mindig harcolni akar, és amikor az ellenfele megkegyelmez neki és sorsára hagyja, még utána kiáltja: „Fut a gyáva!” Hát ilyen fekete lovag ez a mi volt miniszterelnökünk.

Nyitókép: SITA/Marko Erd