LIBERNYÁKULUM
Mečiar óta nem láttunk ilyet: Alojz Hlina élő adásban csinált bohócot az ellenzékből
2026. okt. 16.
Alojz Hlina megmutatta, hogyan kell szétverni a nagy ellenzéki összeborulást. A parlament folyosóján csütörtökön a gőg és az amatőrizmus győzelmet aratott – Ezt még a veterán Mikloško sem bírta gyomorral.
Összeült a pozsonyi ellenzék színe-java, hogy megmutassa a választóknak: itt a nagy egység, vállvetve állnak ki a hatalommal szemben, és szombaton már együtt vonulnak utcára Pozsonyban. A sajtómeghívót kiadták, a kamerákat beélesítették, a téma tetszetős lett: „Az ellenzék egyesül”.
A nagy összeborulásból délutánra három magányos alak marad a szőnyegen: Hlina, Kolíková meg Šipoš. A többiek – a Progresszív Szlovákia, a KDH és a Demokrati – egyszerűen megfúrták a bulit, és el sem mentek.
Alojz Hlina meg sem próbálta menteni a menthetőt, egyszerűen felrobbant. Ott, a kamerák kereszttüzében, a parlament folyosóján kezdett el vörös fejjel ordítani a hiányzókra, és nyíltan megvádolta a Progresszív Szlovákiát, hogy a háttérben fúrták meg a közös kiállást. „Én nem értem, miért hallgat a KDH a PS-re!” – üvöltötte a mikrofonszivacsokba.
A dologban a legszebb, hogy Hlina kirohanása még a saját szövetségeseinél is kiverte a biztosítékot. A politikai túlélőként mindent látott František Mikloško olyan pofont kevert le neki szóban, ami után más ember hetekig nem menne utcára:
„Harminchat éve vagyok a politikában, de olyat még nem láttam, hogy valaki így arrogánsan ordítson velünk. Ezt még Mečiar úr sem engedte meg magának!”
Amikor egy kereszténydemokrata politikus már Vladimír Mečiar időit emlegeti viszonyítási alapként, ott nem kis kommunikációs hiba történt. A politikai kultúra zuhant a béka feneke alá.
A háttérben persze azonnal megindult az egymásra mutogatás. A progresszívek állítják, hogy ők csak a médiából értesültek az egészről, a Demokrati szerint későn szóltak nekik, a KDH pedig szervezetlenségre panaszkodik. Lehet szépíteni a bizonyítványt, de a lényegen ez mit sem változtat: az ellenzéknek másfél órával a kezdés előtt még fogalma sem volt róla, ki kivel áll egy színpadra.
A kormánypárti oldalon meg közben dörzsölik a tenyerüket. Richard Raši házelnök gúnyos mosollyal le is csapta a magas labdát: ha ezek a srácok egy nyomorult sajtótájékoztatót sem tudnak megszervezni anélkül, hogy ne egymás torkának essenek, mégis hogyan akarják vezetni ezt az országot? És lássuk be, erre a kérdésre most az ellenzéki szavazóknak sincs túl meggyőző válaszuk.
Szombaton az SNP téren állítólag mégis ott lesz mindenki, és eljátsszák majd a nagy egységet a szimpatizánsok előtt. De a csütörtöki műcirkusz után nehéz lesz komoly arccal az összefogásról beszélni. Mert amíg az ego és a sértődöttség fontosabb a közös ügyél, addig a választó csak annyit lát: a politikusok megint egymással vannak elfoglalva, nem az ő problémáikkal.
Tell Vilmos



