
ITT A PIROS, HOL A PIROS
Medvegyev: Már mindenkinek elege van a neurotikus Zelenszkijből
2022. nov. 19.


A lengyelországi rakétabecsapódás után, ami két lengyel életébe került, az ukránok toporzékolva azt állították, orosz rakéta okozta a szerencsétlenséget. Az amerikaiak és lengyelek esze mégsem ment el teljesen, hiszen Zelenszkij vagdalokozásai ellenére inkább megvárták, mit mondanak a vizsgálatok, melyek alapján ma már feltételezhető, hogy az ukrán légvédelem rakétájáról van szó. Ennek következtében Kijev most már inkább azt mondja, „irreleváns, hogy mi voltunk vagy az oroszok”.
Napokkal a lengyelországi rakétaincidenst követően megszóltalt Dimitrij Medvegyev is.
Az orosz politikus úgy fogalmazott Telegram-csatornáján:
„már mindenkinek elege van a kijevi rezsimből, különösen a neurotikus Zelenszkijből (...). Úgy viselkedik, mint egy fejlődési rendellenességgel küzdő hisztis gyerek”
Hozzátette, hogy a lengyelországi rakétaincidens is azt mutatja, hogy „Zelenszkij csak hangulatot akar kelteni, és még több pénzért és fegyverért akar kuncsorogni”.
Medvegyev úgy látja,
„sem Amerika, sem a NATO, sem az EU nem akar végleges szakítást Oroszországgal. Ezért is noszogatják az ukrán elnököt, hogy tárgyaljon”.
Telegram/Mandiner/P7
Nyitókép: vg.hu

Piros 7es


