
ITT A PIROS, HOL A PIROS
Még csak ellenzékben vannak, de már most egymást marják
2025. febr. 15.


Minden meccs akkor ér véget, amikor a bíró lefújja. Sok focimeccs bizonyította már ezt, elég csak a Mancgester City és a Real Madrid legutóbbi összecsapására gondolni, de még ezen kívül is számos példa akad a sportág történetében a tézisünk bizonyítására. És mint tudjuk, a politika is a sport szabályai szerint működnek.
Szlovákia politikája pedig már önmagában egy külön sportágat képvisel, ahol semmi sem szent, de legalábbis semmi sem bizonyos, hiszen történelmi együttműködéseknek vethet véget egy-egy történelmi pálfordulás, netán a szavazók büntetése az ilyen manőverek után, amikor történelmi pártok találják magukat a parlament kapuin kívül.
A sport különös szabályai értelmében ünnepelni sem érdemes idejekorán elkezdeni, hiszen nagy pofára eséseknek lehettünk szemtanúi, különösen a semmiből érkezett megváltók esetében, akik elhitték magukról, hogy bármiféle hozzáadott érték, munka nélkül is egyből miniszterelnöki székbe ülhetnek. Így járt legutóbb a progresszívek vezére, Michal Šimečka is, akit kis híjján sírógörcs kapott el, amikor megtudta, hogy nem a lájkháborút kell megnyernie, hanem a választók bizalmát.
Aztán szinte bele is szokott az ellenzék vezérévé előlépett, ám ezzel a szereppel bármit kezdeni képtelen pártvezér, aki a konstruktív ellenzéki szerep helyett csak következetesen a kormánynak ellentmondani tud. Michal Šimečka ellenzéki munkája gyakorlatilag a nulla felé konvergál.
Olyan érzése lehet az embernek, mintha egy progresszív Igor Matovič 2.0 lépett volna elő a libsilepel mögül, akinek csak egy célja van (de abba olyan görcsösen kapaszkodik, mint székrekedéses „páciens” a wc deklijéhez): a hatalom megragadása.
Ehhez pedig még olyan apróságokat is beáldoz, mint a potenciális szövetségesek jóindulata. Teszi ezt a közvéleménykutatások eredményeivel a háta mögött, amelyek fényes jövőt jósolnak a Progresszív Szlovákiának. Először vegyük az ügyet, aztán jöhetnek a számok.
Michal Šimečka barátunk ezúttal az egyedüli parlamentbe mért szövetségesébe, a KDH-ba szállt bele (ha csak nem tud valamit a két kapura játszó, királycsináló szerepbe került Hlas-szal kapcsolatban). Az egy külön misét megérne, hogy az elvileg kereszténydemokrata KDH mi a rabok f... fészkes fenéért keresi a progresszívek kegyeit, hiszen ideológiailag igencsak távol álla két párt egymástól – legalábbis papíron. A helyzet az, hogy a KDH jelenlegi elnöke a felesége révén komoly liberális behatás alatt áll. De ez más tészta, vissza a folyó ügyekhez!
Tehát Šimečka megdorgálta a KDH-t, amiért nem a népnyúzó Robert Fico kizsigerelésére fordítja minden energiáját, hanem a Smer által belebegtetett alkotmánymódosításokkal kezdett el foglalkozni.
Ejnye! Egy politikai párt, amelyik nem a egy másik párt egendáját viszi, hanem saját ötletei, javaslatai vannak! Botrány!
Ráadásul olyan ötletei, amelyek nagyon nem egyeztethetők össz a progresszív „értékekkel”! Példának okáért a mesterséges megtermékenyítés tilalmát dobták be a közösbe Milan Majerskýék. De a homoszexuális párok számára megtiltott örökbefogadás is kiverte a biztosítékot a proggereknél.
Persze a KDH védi a saját álláspontját, nagyon helyesen, tegyük hozzá. Ez pedig hosszabb távon akár a progresszív kormányzás veszélyeire is felhívhatja a választók figyelmét. Ha Šimečka komolyan gondolja a kormányzást, akkor nem mehet szembe egy kisebbség érdekében a többség akaratával. És noha most úgy érzi, hogy ő képviseli a többséget, azért a 24,6% még mindig csak relatív többség, nem egészen a választók negyede.
És akkor a matek: a PS a legfrisebb felmérések szerint tehát 24,6%-ot kapna. A jelenlegi ellenzéki színtérről a KDH 8,7%-ot, a Republika 5,2%-ot szerezne – utóbbi persze nem releváns számunkra, hiszen a Kotleba-szökevények pártja nem szalonképes partner tulajdonképpen senki számára sem jelenleg. Marad még a Hlas, akik 13,7%-ot kapnának. Ahogy fent írtam, ha csak nem tudja magához édesgetni a Smer-nél jóval liberálisabb (és sok szempontból elvtelenebb) Hlast, Šimečka pártjának esélye sem lesz kormányt alakítani, mert a Smer (22,7%) és a Hlas ismét nevetve többséget szerezne a parlamenben.
Persze a lapokat még alaposan megkavarná a bejutási határon billegő, 4,9%-on álló, az elmúlt hónapokban látványosan erősödő Magyar Szövetség esetleges parlamentbe jutása. Noha a mára már közröhej tárgyát képező (ö)körkép.sk „szakértője” megint jól megszakértette a magyar pártot a tőlük megszokott csúsztatásokkal és légből kapott marhaságokkal, egy dolog bizonyos:
Gubík László és a Magyar Szövetség parlamentben kerülésével a konzervatív oldal erősödne egy megbízható, korrekt partnerrel.

Jancsó Péter


