ÍRIK A GÓL
Megszerezte első győzelmét a Ferencváros az Európa-liga idei kiírásában
2025. okt. 3.
Varga Barnabás szenzációs fejesgóljának köszönhetően 1-0-s győzelmet aratott a Fradi a Genk otthonában az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, a magyar bajnok ezzel a sikerrel óriásit lépett előre a tabellán.
Kőkemény csatával indult a Ferencváros számára az Európa-liga idei kiírása, a zöld-fehérek az első félidőben gól- majd emberhátrányba is kerültek a Plzen ellen, de nem adták fel, és az utolsó pillanatokban Pešić révén sikerült egyenlíteniük.
A cseh együttes után a második körben egy újabb ismerős várt a Fradira, a Genkkel két évvel ezelőtt találkozott a magyar bajnok, akkor a két csapat a Konferencia Liga csoportkörében feszült egymásnak.
A belgák akkor nem tudták térdre kényszeríteni az FTC-t, mindkét összecsapás döntetlennel zárult, ami végül a Genk vesztét okozta, a Ferencváros ugyanis a Fiorentina mögött a második helyen továbbjutott a csoportból.
Akkor a Cegeka Arénában kiegyenlített mérkőzést láthatott a nagyérdemű, mindkét gárdának megvolt az esélye, hogy behúzza a három pontot, de végül egyik csapatnak sem jött össze a gólszerzés.
A zöld-fehérek egy magabiztos Győr elleni 2-0-s sikerrel hangolódtak az újabb nemzetközi kupameccsre, ami az elmúlt egy évet látva egy kisebb meglepetés, hiszen a győriek mostanában alaposan megnehezítették a Fradi dolgát.
A Genk egyébként győzelemmel kezdte az alapszakaszt, a Glasgow Rangers otthonából sikerült elhozniuk a három pontot, a hétvégén a bajnokságban pedig a St. Truiden együttesét verték meg 2-1-re idegenben.
A belgák idén kifejezetten gyengén teljesítettek hazai pályán, ebből viszont semmi sem látszott az első félidőben, konkrétan rárontottak a Ferencvárosra, futószalagon jöttek a veszélyesebbnél veszélyesebb beadások.
A nagy roham után viszont összekapta magát az FTC is, szépen lassan kijöttek a szorításból, és egyre többet tűntek fel a Genk térfelén,
majd a szünet előtt egy perccel Levi beadását követően Varga Barnabás előzte meg a védőjét és fejelt tökéletesen a belga kapuba.
A fordulás után óriási lépést tehetett volna a győzelem felé a Ferencváros, a 49. percben ugyanis büntetőt rúghattak a zöld-fehérek, Varga azonban nem tudott túljárni Van Crombrugge eszén, a belga kapus könnyedén védte a középre tartó tizenegyest.
Nem dőlhettünk tehát hátra a folytatásban sem, meddő fölényben fociztak a hazaiak, de a nagyobb lehetőségeket mi dolgoztuk ki, az ellenfél azonban kétszer is közel járt az egyenlítéshez, az egyik lövésük a kapufán csattant, másodszor pedig szerencsés módon Dibuszban akadt el a játékszer.
Több ziccert pedig már nem tudtak kialakítani a belgák, így az első fordulóban elért 1-1-es döntetlen után a Genk otthonában győzni tudott a Fradi,
aminek köszönhetően fel is jöttek a 11. helyre a fővárosiak.
A következő körben egy újabb idegenbeli rangadó vár a kilencedik kerületiekre, az ellen a Salzburg ellen bővíthetik tovább a pontjaik számát, akik két vereséggel kezdték az Európa-ligát, előbb a Portótól, majd a Lyontól is kikaptak.
Demeter Nikolas



