ÍRIK A GÓL

Megvan a KFC negyedik győzelme 2024. nov. 26.

Vasárnap koraeste Rózsahegyen vendégeskedett a komáromi focicsapat. És, hát, a hét vereség után az ember úgy megy idegenbe (holott megjegyzem, hogy a hazai meccseket is valójában idegenben játssza a KFC, sőt, még az edzéseket is úgymond idegenben abszolválja a környező falvakban), hogy kicsit összeszorul a gyomra (és nemcsak a télies dóvali hegyi kaptatón várható útviszonyok miatt).

Amúgy meg, már annyit játszunk idegenben (mert az aranyosmaróti „hazai“ pálya is valójában csak vendégség), hogy ez már lassan inkább előny, mint hátrány. Elvégre a négy megnyert meccsből hármat valóban idegenben húztuk be (és csak egyet Maróton). De ezt csak a poén kedvéért írtam le. Természetesen, azért mindig nehezebb egy ismeretlen közegben, nem a megszokott pályán játszani. És, ami a legfontosabb, nem a saját közönségünk előtt. Mert akárhogy is próbál a klub a szurkolók kedvében járni, ingyenes buszt indítani a "hazai" meccsekre, az azért mégiscsak más, mintha a saját stadionunkban játszanánk. Hiszen oda is utazni kell. Közel száz kilométert.

De vissza a Rózsahegy elleni meccsre! Azzal a reménnyel indultunk el a hosszú télies útra, hogy egyszer minden sorozatnak meg kell szakadnia. És végül  - hála Istennek -  meg is szakadt. Nagyon jó érzés volt, hogy végül sikerült begyűjteni a nagyon fontos három pontot.

Mert már korábban is számtalanszor vezetett a csapot, csak úgy a 70. perc környékén mindig kicsit visszaestünk, ránk jöttek az ellenfelek, és vagy önerőből, vagy némi sporttársi rásegítéssel a végén mindig mi húztuk a rövidebbet.

Egy tizi ezúttal is befigyelt (igaz, most jogos volt az ellenünk megítélt büntető). Mindenesetre 14 meccsen egyetlen másik csapatot sem büntették ennyiszer. A 9 gombócból is sok, nemhogy büntetőből.

De vasárnap ez sem zavarta meg a fejeket, ezúttal ez sem volt elég a rózsás dicsőséghez - Sylvester és Rudzan, valamint Pillár találataival (amit végül öngólnak könyveltek el) nyerni tudott végre a komáromi csapat. Ehhez persze kellett némi szerencse is - ami az elmúlt hónapokban látványosan elpártolt tőlünk -, meg az is, hogy Dlubáč kapus ihletet formában védett. Továbbá az is fontos volt, hogy hosszú sérülése után a meccs végére végre be tudott szállni a korábbi csapatkapitány, Šimko, aki stabilizálni tudta a védelmet.

Megvan tehát az áhított 4. győzelem, így valamelyest felzárkózott a komáromi csapat a tabellán.

A 15. forduló amúgy hozott pár érdekes eredményt.

Elég csak a Nagymihály szerdahelyi győzelmére gondolni, ami meg is pecsételte „Munyoz Feri“ sorsát.

Igaz - a rossz nyelvek szerint nem járt rosszul - a lelepőre új koffert is vennie kellett...

A lényeg az, hogy egy pontra megközelítettük az utolsó előtti helyen álló Szakolca csapatát, de a Trencsén is lőtávon belül van 13 ponttal, és van ott négy 17 pontos és egy 18 pontos gárda is. Úgyhogy meglehetősen szoros a mezőny az alsóházban.

Meglátjuk mit hoz a jövő, de esély még van. A komáromiakra ugyanis még négy mérkőzés vár ebben az évben. Az egyik az a Slovan elleni pótolt meccs, ahol túl nagy reményeket nem dédelgethetünk,  igaz persze az is, hogy ők Bajnokok Ligáját is játszanak, úgyhogy két fronton kell hogy helyt álljanak. Meglátjuk.

Aztán pedig játszunk még a Kassával a hétvégén vasárnap, akiket idegenben legyőztük, meg a Besztercebányát is „hazai“ pályán fogadjuk az utolsó  fordulóban, december 15-én. Tőlük szintén sikerült elhozni a három pontot.

Úgyhogy pár pontocska hátha összejön még...

A vezetőedző, Radványi Miki, a vasárnapi meccs utáni sajtótájékoztatón azt mondta, hogy nagyon szeretné, hogyha nem az utolsó helyen telelne a komáromi csapat. Hát, ezt én, mint a klub sajtósa, is nagyon szeretném.

Remélem, önök is csatlakoznak ehhez a karácsonyi jókívánságunkhoz... 😉

(A szerző alábbi képein Radványi, Dlubáč és Rudzan látható)