ZSÍR

Merre folyik a patak? 2024. okt. 5.

A felvidéki magyarság körében, Ipolynyéken, október 4-én, pénteken este volt az egy négyzetméterre eső írók, költők száma valószínűleg a legnagyobb, amikor is a dunaszerdahelyi székhelyű Vámbéry Polgári Társulás, valamint a Csemadok ipolynyéki alapszervezete és a helyi könyvtár szervezésében került sor a Vámbéry Irodalmi Esték keretén belül, a Merre folyik a patak című könyv bemutatójára, ahová jó szívvel invitálták az esős, egyre inkább a novembert, mintsem az októbert idéző időben a műkedvelő közönséget. 

A kötetben , melyben több neves felvidéki író, többek között Kövesdi Károly, Fellinger Károly, Popély Árpád, Lampl Zsuzsa, Dunajszky Géza, Póda Erzsébet, Hodossy Gyula szociográfiai írásai kaptak helyet, a budapesti származású Horváth Júlia Borbála írónő foglalta keretbe, aki elmondta, hogy a témákat, a Magyar Írószövetség egyik, a Do you speak Magyar? Című kutatási projektjén keresztül határozták meg, és az ehhez kapcsolódó anyagot a Rozsnyó melletti Várhosszúréten gyűjtötték az írásaikban megszólalók. 

A kötetet Csáky Pál író, volt politikus ismertette, vezette fel, majd a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának az elnöke, Hodossy Gyula, aki maga is szerzője a könyvnek tárta fel részleteiben és mélységeiben. 

Kiemelte hozzászólásában, hogy a szociográfia egy epikai műfaj, próza, mely a szakirodalom körébe tartozik és egy-egy társadalmi réteg, csoport, település vagy tájegység életmódját mutatja be. Tényeken alapszik, de gyakran személyes élmények is megjelennek, és szépirodalmi eszközöket is használhat az író.

A Felvidéken mindig is nagy hagyománya volt, főleg a háború utáni írásokban, a szociográfiának, és olyan nagy irodalmi egyéniségekhez fűződnek, mint Duba Gyula, Zalabai Zsigmond, Dobos László, Mács József, de ide sorolhatnánk akár a Kossuth Díjas Grendel Lajost is részben. 

Az írások a múltunk, a mindennapi életünk és nem utolsó sorban egymás megismerését segítik elő, és törekednek a közös nevező megtalálására az emberek között. 

A kötet szerzői közül a már említetteken kívül még jelen volt Póda Erzsébet újságíró, és Dunajszky Géza helytörténész, író is. Póda Erzsébet megköszönte a várhosszúréti Nagy Györgynek, A Gömöri Kézművesek Társulása elnökének a segítségét, aki a témákban megszólaló riportalanyokat ajánlotta a szerzőknek, akik mély őszinteséggel sokszor az életük titkait, féltett emlékeit megosztó, feltáró visszaemlékezéseikben vallottak arról a korról melyben éltek, s mely kor már lassan de biztosan elfolyik az életünkből, kifolyik a kezünk közül, mint a patak vize. 

Beszélt arról, hogy az egykori népi gyógyítók, vajákos asszonyok vagy emberek, hogyan váltak egy-egy közösség meghatározó szereplőivé a tudásuk által, amit természetesen a modern orvostudomány a kuruzslás műfajába degradált, jól megfontolt okokból, mely a gyógyszereladás mértékének drasztikus növekedésében is felfedezhető és igazolható, a babonasággal és népi hiedelmekkel összefüggő pedig az egyház száműzött a mindennapokból. 

A kis falvakban, főleg az idősebbek között még mindig élnek olyan népi gyógyítók, akik még mindig űzik ezt a mesterséget, de valamilyen oknál fogva elutasították, hogy erről nyilvánosan beszéljenek, vagy megosszák a tapasztalataikat, tudásukat e témában. 

Hogy miért van, vagy lehet ez így, arról az irodalmi est egyik házgazdája, Hrubík Béla mesélt, aki elmondta hogy szülőfalujában , Szécsénykovácsiban, az ő nagymamája is egy ilyen vajákos asszony volt, aki különféle rontások, szemmel verések és bőrbetegségek gyógyításával szerzett magának nevet. 

Elmondta, hogy emlékszik rá még gyermekkorából, hogy a nagymamájához nemcsak helyből és a környékből, hanem még a szomszédos járásokból is idelátogattak a gyógyulni vágyók, akik főleg olyan gyakori bőrbetegségekben, mint a sömör, vagy a kézen és lábon előforduló tyúkszem szenvedtek, és melyet érdekes módon a modern orvostudomány is csak meglehetősen nehezen tudott és tud ma is gyógyítani. 

A sokszor ráolvasással, imádságokkal, mormolásokkal, különféle népi, otthon, természetes anyagokból kevert kence-ficékkel vagy éppen a fogyó Hold erejét, misztériáját, jelenlétét kihasználó orvoslások, szinte kivétel nélkül sikerrel végződtek. 

Ezek a gyógyítók a tudásukat csak a közvetlen haláluk előtt adták át valamelyik utódjuknak, ami megindokolja azt is, hogy miért nem akartak erről beszélni vagy bármilyen információt megosztani az őket kérdezni akarókkal. 

Meg voltak ugyanis győződve arról, hogy ha erről nyilvánosan idegeneknek, nem beavatottaknak beszélnek, akkor ez a tudás megszűnik, hatástalanná válik.

Dunajszky Géza mesélt arról, hogyan törtek fel benne a régmúlt emlékei, amit ötéves korában élt meg, amikor is a család régi ládikójában, több száz évre visszamenőleg különféle dokumentumokat, a család nemességét igazoló kutyabőrüket, az ősök csatában szerzett kitüntetéseit, kardját vagy éppen forgópisztolyát találta meg. Elmondta, hogy édesapja a ládikót, ami az ötvenes évek kommunista üldöztetéseiben a család végét is jelenthette volna, valahová befalazta, és a mai napig nem tudja, hogy hová, mert nem találja. 

Mesélt azokról a negatív és pozitív élményekről is, melyek ezzel kapcsolatban élték gyermekként, amikor szemtanúja lehetett az ún. komatalálkozóknak, ahol az egykori nemes gazdák cserélték ki tapasztalataikat, egyeztek meg egymás terményeinek eladásáról, cseréjéről, ami akkoriban a pénzbeli fizetést helyettesítette, és ahol megtudott olyan, a háború utáni retorziókról, melyek a magyar kisebbséget érték. 

Így született meg néhány könyve, mint , A felszántott(tömeg)sírok, A titkok nyomában vagy a Kínterhes évek is.

Bár a könyvnek ugyan nem volt szerzője, de mégis szót kapott a rendezvényen szintén jelen lévő Ravasz József író, költő, romológus, a dunaszerdahelyi Romológiai Kutató és Módszertani Intézet vezetője is, akinek ebben az évben két kötete - egy verses és egy helytörténeti - is megjelent már, és akit hamarosan köszönthetünk 75. születésnapja alakalmából is. 

Ő is megerősítette a romák körében jelenlévő babonaság és hiedelemvilág jelenlétét, ami végig kísérte az ő életét is. Az író-olvasó találkozó a szerző, Horváth Júlia Borbála értékelésével - melyben megköszönte Ulman István fafaragó, várhosszúréti adatközlő szívből jövő megnyilatkozásait - és egyik a könyvben szereplő írásának felolvasásával, valamint Hodossy Gyula, Fellinger Károly költő versének interpretálásával zárult.

A kérdésre, hogy akkor tulajdonképpen merre is folyik az a bizonyos patak, az a megnyugtató válasz született, hogy belőlünk, mindnyájunk, őseink tudásából, hagyományaiból megélt, valós életéből fakadóan folyik mindig arra, amerre az idő azt igazítja.

És ennek a lassú folyásnak mi mindannyian a résztvevői, szemlélői vagyunk.

Érdekesnek találtuk azt, a Csáky Pál által felvetett ötletet is, hogy akár itt, az Ipoly völgyében is lehetne hasonló szociográfiai kutatásokat végezni, hiszen a palóc hiedelemvilág, melyről a régió szülötte, a helytörténész, író, Csáky Károly is oly sok könyvében tanúságot tett már, még mindig él, jelen van az életünkben. 

Nos, rajtunk biztosan nem fog múlni. Köszönjük a résztvevőnek a tartalmas, szép, élményekben gazdag estét.