
LIBERNYÁKULUM
Mert megérdemlik
2022. dec. 16.


Egy ideje tudjuk, hogy miként szeretnék a brüsszeli bürokraták kijátszani a magyar kormányt. Közvetlen uniós támogatást adnak több magyarországi civil szervezetnek.
Az, hogy ezek közül mindegyik a Soros-hálózathoz köthető, talan már senkit nem lep meg.
Az is kiderült, hogy az 1,4 milliárd forintot „a jogállamiság, a demokrácia, az egyenlőség és az emberi jogok védelmére és népszerűsítésére” fogják költeni a kormányellenes megmozdulásokon rendre jelen lévő, magukat függetlennek mondó Soros-féle szervezetek.
Szóval, akkor nincs hálózat? Soros meg egy szegény magatehetetlen aggastyán? Az Unió pedig egyáltalán nem csicskult be a nagy filantróp tőzsdei spekulánsnak?
Á, dehogy!
Az Ökotárs Alapítvány a közleményében azt írta, hogy a következő három évben nyílt pályázatok útján fognak támogatást adni „a jogállamiság, a demokrácia, az egyenlőség és az emberi jogok védelme és népszerűsítése érdekében dolgozó hazai civileknek”.
Azaz a Soros-hálózat által támogatott civileknek, akiknek a fő tevékenységeik közé sorolható a kormányellenes tüntetéseken való részvétel.
Szóval az utolsó centig hasznosan költik el Magyarország, vagyis a magyar adófizetők, az uniós közös nagy bugyellárisba naivan befizetett, majd a brüsszeli lipsi csicskapolitikusok által aljas módon visszatartott pénzét.
Éljen a világuralmi lázálmoktól izzadságszagú Soros-birodalom!
Úgy kellett ez az egész uniósdi nekünk, mint ablakos tótnak a nanyatt esés.

Piros 7es


