A Piros7es az ön hozzájárulását kéri adatainak az alábbi célokra történő felhasználásához

A Piros7es weboldala sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, a weboldalon végzett tevékenység nyomon követése és releváns ajánlatok megjelenítése érdekében. A javasolt beállítások elfogadásával minden sütit engedélyez a legoptimálisabb felhasználói élmény érdekében.

Technikai sütik

Analitikai sütik

Remarketing Facebook

Remarketing Google

Beállítások kezelése Elfogadás
Belgium eu summit 24115 2ee4bdfa69a7473a8504d60146dc9867 676x451

Mese a szlovák aranyhalról, a novemberi ködök előtt 2022. okt. 21.

Lassan itt a vénasszonyok nyarának vége, és reggelenként ráülnek a tájra a novemberi nyirkos ködök. Nem szokatlan ez, csak abban az esetben, ha a politikusok látását gátolja, vagy rosszabb esetben rátelepszik az agyukra, ami gátolja őket abban, hogy normálisan lássanak és gondolkozzanak.

Azt mondják, hogy van az a pénz, amiért már érdemes szemet hunyni a gazemberségek fölött a világban, és ez nem a kisnyugdíjak szintjénél kezdődik, de nincs annyi pénz, ami ugyanezeket, a hirtelen vakságban szenvedőket, felmentené a felelősség alól, ha a köd felszáll. A tájról és a politkuosk agyából is.

Eduarg Heger, a bukott miniszterelnök, aki még ideiglenesen tetszeleg ugyan a bársonyszéknek nevezett árnyékszékében, de már a napjai meg vannak számlálva, de facto, és azzal, hogy hagyta a kormányát kisebbségbe törpülni, már csak a látszatát mímeli a hatalom gyakorlásának.

Ez persze nem gátolja őt abban, hogy idióta legyen az utolsó percig, amit a napokban zajló brüsszeli csúcson be is bizonyított.

Az európai kormányfők csúcstalálkozóján ismét hitet tett az Oroszország ellenes szankciók hatékonyságáról, melyek csakugyan olyan hatékonyak, mint a szlovák kormány működése. Felolvasta azt a szöveget, melyet a globalista EU-s vezetők, vagy egyemesen Ursula nincs már Leyyebb nyomott a kezébe, hogy cserébe csepegtethessenek még néhány életmentő cseppnyi mannát a kiszáradni látszó torkába, hogy az általa vezetett szellentésnyi országa, ne omoljon össze. Legalább is addig ne, még ő varázsol az üres nézőtér előtt lebegtetetett cilinderes kalap fölötti cirkuszi bűvészmutatványokkal. Pedig már mindenki látja, hogy a nyúl is elszökött belőle, a galamboknak meg már régen hűlt helye, a józan ésszel együtt. Azt mondja Edo, az európai nyilvánosság előtt,hogy

„𝑳𝒂́𝒕𝒋𝒖𝒌, 𝒉𝒐𝒈𝒚 𝒂 𝒔𝒛𝒂𝒏𝒌𝒄𝒊𝒐́𝒌 𝒉𝒂𝒕𝒂́𝒓𝒐𝒛𝒐𝒕𝒕𝒂𝒏 𝒔𝒆𝒈𝒊́𝒕𝒆𝒏𝒆𝒌. 𝑨𝒛𝒕 𝒌𝒆𝒍𝒍 𝒎𝒆𝒈𝒆́𝒓𝒕𝒆𝒏𝒊, 𝒉𝒐𝒈𝒚 𝒂𝒛 𝒊𝒅𝒐̋ 𝒆𝒍𝒐̋𝒓𝒆𝒉𝒂𝒍𝒂𝒅𝒕𝒂́𝒗𝒂𝒍 𝒆𝒈𝒚𝒓𝒆 𝒉𝒂𝒕𝒆́𝒌𝒐𝒏𝒚𝒂𝒃𝒃𝒂𝒌 𝒆́𝒔 𝒉𝒂𝒕𝒆́𝒌𝒐𝒏𝒚𝒂𝒃𝒃𝒂𝒌 𝒍𝒆𝒔𝒛𝒏𝒆𝒌. 𝑲𝒊 𝒌𝒆𝒍𝒍 𝒕𝒂𝒓𝒕𝒂𝒏𝒊 𝒂 𝒔𝒛𝒂𝒏𝒌𝒄𝒊𝒐́𝒌 𝒎𝒆𝒍𝒍𝒆𝒕𝒕, 𝒂𝒛𝒐𝒌𝒉𝒐𝒛 𝒑𝒓𝒆𝒄𝒊́𝒛𝒆𝒏 𝒓𝒂𝒈𝒂𝒔𝒛𝒌𝒐𝒅𝒏𝒊 𝒌𝒆𝒍𝒍 𝒆́𝒔 𝒕𝒐𝒗𝒂́𝒃𝒃 𝒌𝒆𝒓𝒆𝒔𝒏𝒊 𝒂 𝒍𝒆𝒉𝒆𝒕𝒐̋𝒔𝒆́𝒈𝒆𝒌𝒆𝒕 𝒂 𝒇𝒐𝒌𝒐𝒛𝒂́𝒔𝒖𝒌𝒓𝒂."

Abban a párhuzamos univerzumban, ahol a kormányfő él az ingyenélő és tehetségtelen politikus társaival, valőban segítenek a szankciók. Különösen a ,,Z“ betű betiltása óta, még a szlovák Zorrók se mernek színre lépni. Az embereken, akiket képviselnie kellene, azonban nem, sőt kifejezetten ártanak nekik. Persze ehhez meg kellene őket is kérdezni, de ha nem jár a nép között, mint anno Mátyás király tette, akkor Pozsonyban kétszer is lehet naponta kutyavásár.

Kérdés, hogy akkor kit is szolgál ez a nímand, és miniszterei?

Ez persze költői kérdés, nem kell rá válaszolni. Mindnyájan tudjuk a választ.

Arról is elmélkedett, hogy a V4-ek kapcsolata e közben lefagyott, mint a fókazsír az eszkimó jégkunyhójában. Nem is csoda, hiszen a valóság kontra lázálom, olyan mint a tűz keresztezése a vízzel.

A mi Edonkban azonban egy valódi Andersen veszett el.

De ha az igazat akarjuk írni, mesemondónak éppen olyan pocsék, mint kormányfőnek.

A szlovák aranyhalról szóló mese, melynél mi, polgárok, ugyan a mese szerint hármat kívánhatunk, a valóság azonban az lesz, hogy a végén úgyis csak jó napot kívánunk. Hála a múködő szankcióknak, ma egy községi önkormányzat, de még a szlovák parlament sem tudja egy hónappal a jövő évi költségvetések összeállítása előtt, hogy mennyi lesz az energia ára, ami nélkül nehéz lesz belőni a közvilágítás és a közintézmények villany- és fűtési számláinak a nagyságát.

Nagy a valószínáűége, hogy ideiglenes költségvetésekkel indulnak neki az új évnek. A leendő polgármestereket egy percre sem irigylem, mert vakon ugranak fejest az éjsötétben, egy olyan szaladékba, melynek nem tudják a mélységét.

De mindenkinek ki kell tartania, mert a globalista bankárok még nem laktak jól, és még nem döglött meg minden szomszéd tehene sem.

Az ukrán Shrek és politikai tanácsadói közben vinnyognak, hogy óriási terrortámadásra készülnek Herszon megyében az oroszok, mert fel akarják robbantani azt a víztárolót Dél-Ukrajnában, amely nagyon sok települést magával sodorhat, és százezreket veszélyeztet.

Ha így, van és ezt tudják, akkor nem ideje lenne a fegyverszünetnek vagy a béketárgyalásoknak?

Kinek áll érdekében további ezreket feláldozni, civileket, nőket és gyerekeket? Miért nem lehet már kimondani, azt az egyetlen szót, hogy: ELÉG!

Mikor lesz ennek vége? Persze értem, hogy Ukrajnának is létérdeke a háború, mert ömlik a külföldi segély, patakokban folyik a manna, a globalista tőke az országba, melynek emlőin ott ül az ukrán vezetés, csőstül. Ők túlélik, de e nélkül a segélyek nékül, az ország egy perc alatt becsődölne.

Magyarul, ezreknek kell továbbra is meghalniuk, hogy az ukrán náci rezsim túlélje, s hogy az ország ne csődöljön be.

De meddig? Az Európai Unió parlamentjében is egyre többen teszik fel a kérdést az EU vezetőinek, amire nem kapnak választ.

Hogy miből, kitől, kinek a megbízásából, döntéséből, és milyen forrásokból finanszírozza az EU, az Ukrajnának nyújtott katonai és gazdasági segítséget milliárdos nagyságrendben, és persze kinek a kárára és zsebére?

Mert ez nem pusztán nyomdai kérdés. Ez nem valami online video játék, ahol megnyomsz egy gombot, és kapsz egy libacombot.

Két dolgot nem hallottam ez idáig felelős európai vezetőtőktől a háború kezdete óta.

Ez a két szó a béke, és az ima. Vajon miért? Mert a sátán fattyai nem imádkoznak, és nem akarnak békét sem.

Pusztítást akarnak, mert ez a lételemük. Folyamatosan halljuk a híreket a frontról. Az ukránok az utóbbi időben győzelmet győzelemre halmoznak. Már mindent megnyertek. Ököllel verik le a harci drónokat, és ráolvasással lövik ki a tankokat. Legalább is ezt mondja a csontra megvett FOS (Független Objektív Sajtó). 

Visszafoglaltak már 600 falut és hatszázmillió négyzetkilométernyi földet, amit már az amerikaiak régen megvettek.

Van annyi falu egyáltalán arrafelé? Talán van. Vagy azokat foglalták vissza, ahonnan az oroszok amúgy is kivonultak, mert akkor az hatalmas teljesítmény: Kellenek az eredmények az USA félideji választások előtt.

De foglalják, nekem teljesen mindegy, az ő falvaik, nem tisztem erről nyilatkozni. De emlékszünk még az amerikaiak vietnámi háborújára. Az amcsik ott, Ázsiában is megnyertek mindent. Minden csatát, minden ütközetet, légi bombázást, erdőfelégetést, egy az egy elleni párharcot. Aztán egyszer csak elvesztették a háborút. De ez senkit ne zavarjon, és főleg ne vonjon le párhuzamos következtetéseket ebből. Mert az látható, hogy Ukrajnában ez nem így van.

Főleg az őszi, novemberi ködök beálltával.

Hrubík Béla