
AMMARHA!
Mészöly Kálmán Erdély visszaszerzéséért próbálta megverni Angliát
2023. júl. 18.


A magyar labdarúgás közel másfél évszázados története során kitermelt nem egy legendát, akikben egy közös volt: valamennyien nagy csibészek voltak. A mostani generációk ebből még nem sokat láthattak (talán csak Szoboszaliék kő-papír-ollózását), ám az idősek még biztosan emlékeznek Mészöly Kálmánra, aki aranyköpések garmadájával tette elviselhetővé a magyar labdarúgás kínkeserves évtizedeit, melyek a 86-os VB után következtek.
Mészöly Kálmán 1941. július 16-án született Budapesten, vagyis vasárnap lett volna 82 éves. A Szőke Szikláról az Index.hu is megemlékezet, felidézve Mészöl labdarúgó- és edzői pályafutását is. Az írás legérdekesebb része az 1982-es világbajnoki selejtezősorozat egyik epizódja, mely akár még igaz is lehet – ismerve Mészöly Kálmán humorát:
Ki is vezette a válogatottat a spanyolországi világbajnokságra, Angliát és Romániát a második és a harmadik helyre szorítva a bombaerős csoportban. Amikor utolsó mérkőzésünket 1981. november 18-án a londoni Wembley-ben vívtuk már biztos csoportelsőként az angolokkal, azt megelőzően pár nappal Mircea Lucescu, a frissen kinevezett román szövetségi kapitány felhívta Mészölyt, és a lelkére beszélt, hogy mindenképpen győzzék le Angliát. Ebben ez esetben ugyanis Románia csoportmásodikként kijutott volna a vb-re.
A fáma úgy tartja, hogy Mészöly nem volt szívbajos, és „bundapénzként” Erdélyt kérte cserébe a győzelemért... Történelmi tény, hogy 1–0-ra kikaptunk a Wembley-ben, Anglia másodikként továbbjutott, Románia a harmadik helyen kiesett, Erdély maradt a románoké...
A zseniális Mészöly Kálmán 2022. november 21-én hunyt el.

Jancsó Péter


