MAGYAR KÁRTYA

Mi lesz a felvidéki magyar örökség sorsa? 2026. nov. 5.

Reflektálva a szlovák sajtó legújabb oknyomozó leleplezésére

A szlovák sajtóban délelőtt megjelent cikk rávilágít azokra a nagyszabású határon túli beruházásokra, amelyek a Kárpát-medencei épített örökség megmentését tűzték ki zászlójukra. Érdemes azonban a pozsonyi újságírók állításait tárgyilagosan, több szempontból is megvizsgálni. Tagadhatatlan, hogy a magyar állami nemzetpolitika és a külhoni műemlékvédelmi támogatások az elmúlt évtizedben kiemelkedően fontos munkát végeztek: olyan évszázados, pusztulásra ítélt értékek kaptak érdemi figyelmet és forrásokat, amelyekre a helyi szerveknek vagy nem volt pénzük, vagy egyszerűen hagyták volna őket az enyészeté válni. 

A szlovák oknyomozó cikk több konkrét megállapítást tesz, amelyeket érdemes pontról pontra kielemezni.

Először is, az írás kiemeli, hogy „Maďarsko investovalo milióny eur do kúpy a obnovy historického kláštora v Šahách”, vagyis hogy a magyar állam több millió eurót fektetett be az ipolysági premontrei kolostor megvásárlásába és helyreállításába, ám a munkálatok a magyarországi hatósági és kormányzati szerkezetátalakítások után leálltak. A cikk ebből azt a következtetést vonja le, hogy a beruházás sorsa nehezen beláthatóvá és bizonytalanná vált. A kép azonban összetettebb. A szándék alapvetően nemes és hiánypótló volt: az 12–13. századi sakrális emléket a szlovák állam évtizedekig hagyta lepusztulni, a magyar támogatás – közel 800 millió forint – pedig életeket mentett az első szakaszban elvégzett alapmegerősítésekkel és az új tető felhúzásával. Ugyanakkor az is tény, hogy a magyarországi minisztériumi átszervezések és a KEOMA alapítvány megszűnése miatt a munkák torzóban maradtak.

Másodszor, a cikk külön kitér az ingatlanszerzés homályosabb epizódjaira, hangsúlyozva, hogy „Spoločnosť Manevi SK (...) kúpila od Sine Metu bývalý kláštor”. Az elhúzódó, átláthatatlan ingatlanügyletek, a szomszédos telkek megkerülős felvásárlása és a gyors továbbpasszolása a Manevi SK-nak még talán joggal vet fel kérdéseket. Bár a civil kezdeményezések alapvető célja a helyi értékmentés lenne, a közvetítőként fellépő, homályos hátterű aktivista körök és a körülöttük lebzsikelő politikai szerencselovagok szerepvállalása valóban adott egyfajta kellemetlen gyanút és gellert az amúgy nemes ügynek. Az ilyen kétes közvetítői lépések sajnos pont arra jók, hogy támadási felületet adjanak, és árnyékot vessenek a jóhiszemű állami támogatásokra. Ennek ellenére Ipolyság polgármestere a szlovák sajtóban leírtak szerint megerősítette, hogy a város vezetése az eddigi beruházást pozitívan értékeli, és bízik a folytatásban.

Harmadszor, a szlovák cikk kiterjeszti a vizsgálódást más felvidéki helyszínekre is, kijelentve,hogy „Maďarsko vlastní viacero slovenských pamiatok”, és felsorolja a Manevi SK portfóliójában lévő többi ingatlant – a Trencsénteplici Vlára Gyógyszállót, a betlenfalvai kastélyt, a komáromi volt rendelőintézetet, valamint a nagykövesdi várkastélyt. A szlovák sajtó kritikus éle szerint ezeken a helyszíneken az átvétel óta „semmi sem történik”. A valóság itt is vegyes képet mutat: Trencsénteplicen gőzerővel zajlik a felújítás, Komáromban pedig a műemléki státusz miatti adminisztratív bonyodalmak és a drasztikus költségnövekedés miatt akadt el a folyamat, s a tulajdonos csak állagmegóvást végez.

Összességében elmondható, hogy a külhoni műemlékvédelmi és nemzetpolitikai támogatások rendkívül fontos és értékteremtő munkát végeznek a Felvidéken, amely nélkül számos történelmi kincs már az enyészeté lenne. 

Ugyanakkor a szlovák sajtó oknyomozása rávilágít arra is, hogy a bürokratikus megtorpanások, a homályos közvetítői hálózatok és a félbehagyott építkezések joggal szülnek bizalmatlanságot. A felvidéki magyarság és a helyi közösségek érdeke az lenne, hogy a kezdeti nemes szándékok és az eddigi fontos eredmények ne rekedjenek meg félúton, hanem átlátható módon, méltó befejezést nyerjenek.