MAGYAR KÁRTYA
Újabb 89 aláíró csatlakozott az ukrán nagykövetségnek írt nyílt levélhez
2022. okt. 24.
Hrubik Béla barátommal megfogalmazott nyílt levelünkhöz az elmúlt napokban több mint százan csatlakoztak, köztük Forró Krisztián, a Szövetség elnüke, valamint Duray Miklós, az Együttélés PM elnöke is, ami nagy örömünkre szolgál. Közben már szerelik a turul helyére az ukrán szimbólumot, lelkük rajta, a magyarok Istene a kárpátaljai magyarokkal van, minden egyéb emberi gyarlóság, melynek következményei lesznek. Köszönjük mindenkinek a csatlakozást. Isten áldjon Benneteket!
Tisztelt cím
Ukrajna Nagykövetsége, Pozsony*
*Jurij Muska nagykövet a napokban távozott posztjáról, új, kinevezett nagykövet még nincs
Mi, felvidéki magyarok, akik az életünk során, - kortól függően, - már több államalakulatban is éltünk úgy, hogy közben nem mozdultunk el a szülőföldünkről, tisztelettel fordulunk Önökhöz, mint Ukrajna rendkívüli és meghatalmazott nagykövetéhez Szlovákiában.
Szlovákia polgárai vagyunk, akik az első pillanattól kezdve segítő kezet nyújtottunk a menekült ukrán családoknak, egyéneknek, polgármestereink, településeink magyarjai jelenleg is számtalan helyen segítik anyagilag, adományokkal és jó szóval a kiszolgáltatott ukránokat.
Teszik, tesszük mindezt Isten segítségével, emberbaráti szeretettől vezérelve, nem várva érte se köszönetet, se hálát, s ez így van jól.
Aggódunk a háború eszkalációja miatt, aggódunk minden további áldozatért, és természetesen nagyon aggódunk, az egyetemes magyarsághoz tartózó, - Ukrajnában élő, és az ukrán hadsereg kötelékeiben harcoló, - magyar fiatalemberek életéért is, akik közül már kétszázan életüket vesztették ebben a háborúban.
Segítünk, aggódunk, imádkozunk és bízunk abban, hogy hamarosan véget ér az öldöklés és újra lehet építeni a kapcsolatainkat Kárpátaljával is, mint ahogyan volt ez a békeidőkben.
Éppen ezért értetlenül állunk afölött, hogy Munkácson, több, mint száz éves magyar történelmi emlékhelyet romboltak le, a magyar turult, hogy helyébe Ukrajna állami szimbólumait helyezzék el.
Miért teszik ezt!? – kérdezzük zaklatottan,
hiszen ezzel a tettel, csak sebet ejtenek az ukrán és a magyar nép kézfogásán. Mi szükség van most erre, tisztelt Ukrajna? Kik állnak ennek a nyilvánvaló provokációnak a hátterében, mert ez nem egyéb, mint provokáció a magyar nemzet ellen.
Mit mondjunk ezek után azoknak az ukrán menekültjeinknek, akikkel naponta találkozunk? Mondjuk el, hogy a ti országotok bánt, provokál bennünket, magyarokat, akik éppen a ti testi és lelki épségeteket óvják, itt a Felvidéken, a mai Szlovákiában?
Igazából nem is várunk Önöktől választ, csupán annyit kérünk Önöktől, annyit kérünk a józanul gondolkodó ukránoktól, hogy merengjenek el a Munkácson történteken és tegyék fel önmaguknak is a kérdést:
Miért!?
Kelt Kalondán és Ipolynyéken, 2022. október 14-én
A nyílt levél szerzői:
Papp Sándor, Kalonda és Hrubík Béla, Ipolynyék
Csatlakozó, felvidéki magyar emberek:
Falath Zsuzsanna, Pozsony
Nagy Olivér, Alsószeli
Gyimesi György, Csicser
Králik Róbert, Komárom
Őry Péter, Csallóközcsütörtök
Mácsadi István, Farnad
Simon Bódis Enikő, Kuntapolca
Wirth Jenő, Léva
Básti Sándor, Fülek
Domonkos Roland, Dunaszerdahely
Bedécs László, Rimaszombat
Oriskó Norbert, Galánta
Brunczlík Viktor, Somorja
Edmár Attila, Dunaszerdahely
Dian Csaba, Ipolyság
Pallya Gábor, Galánta
Dobosi Róbert, Naszvad
Kürthy Gábor, Ipolyság
Nagy Norbert, Tornalja
Gömöry Lóránt, Ipolynyék
Farkas Ottó, Dobfenek
Hencze Attila, Dunaszerdahely
Jakab Sándor Hazajáró, Tesmag
Méry János, Somorja
Ladányi Lajos, Kalász
Bögi Pathó Melinda, Zalaba
Borka Zoltán, Érsekújvár
Köpöncei Péter, Palást
Tóth Zoltán Zarándok, Nagybalog
Csonka Ákos, Zselíz
Berényi József, Alsószeli
Dr. Somogyi Alfréd, Apácaszakállas
Hudár Zoltán, Csoltó
Vörös Szabolcs, Dunamocs
Dr. Szegedy László, Királyhelmec
Karaffa Attila, Dunaszerdahely
Szombath Angéla, Pogány,
Mészáros Csaba, Baka,
Szalay Tibor, Nemesócsa,
Bögi Tímea, Csilizradvány,
Kovács Koppány, Somorja
Matyó Bernát, Alsóbodok
Szabó Judit, Dunaszerdahely
Száraz Dénes, Érsekújvár,
Dolník Tibor, Bátorkeszi,
Pleva László, Alsószeli,
Horváth Ferenc, Felsőszeli,
Cetli Gábor, Felsőszeli,
Kovács Mária, Dunaszerdahely,
Vass Ilona, Nagymegyer,
Bozsaky Csaba, Komárom,
D. Károlyi Ancika, Ekecs,
Flaska Rita, Felsőszeli,
Zink Vass Nóra, Megyercs,
Banyák Olga, Nemesócsa,
Mikóczy Zoltán, Dunaszerdahely
Futo László, Vágkirályfa
Juhos Norbert, Nádszeg
Köböl Gyula, Gömörpéterfala
Duray Miklós, Pozsony
Tóth László, Galánta
Fehér István, Komárom
Fehér Kürthy Erzsébet, Komárom
Retkes János, Párkány
Id. Urbán Zoltán, Léva
Ifj. Urbán Zoltán, Léva
Szolár Nagy Angelika, St Helens, Merseyside
Bögi Róbert, Dunaszerdahely
Demeter György, Kuntapolca
Varga Róbert, Méhi
Németh Titusz, Szenc
Török Gabriella, Hontfüzesgyarmat
Cseh Zsuzsa, Dunaszerdahely
Pál Anna, Szenc
Baka Attila, Kisölved
Kertész Vilmos, Felsőszeli
Nagy Attila, Nagyfödémes
Martinovics János, Jéne
Hodosy Béla, Nemeshodos
Héthy Krisztián, Sajórecske
Hölgye Richárd, Csiliznyárad
Tóth Magdolna, Százd
Czikó Sándor, Fülek
Kalcso Judit, Ipolyság
Susák Ildikó, Vágfüzes
Bogyai Nándor, Mad
Holnapfia Antonio, Nagyszombat
Gjergji Bukovsky Zsuzsanna, Deáki
Őrescher Ferenc, Kőhídgyarmat
Foglszinger Attila, Pozsonypüspöki
Velebny Gabriella, Ipolyság
Kiss Andár, Alistál
Fazekas Mónika, Kisújfalu
Ruhás Teréz, Vágfüzes
Kovács Mária, Dióspatony
Takács Péter, Kisújfalu
Kovács Zoltán, Dióspatony
Mészáro Csaba, Baka
Nagy Erzsébet, Hárskút
Farkas Róbert, Vága
Méhes Attila, Nyékvárkony
Méhes Csaba, Gúta
Horváth Csaba, Királyfiakarcsa
Vanya Magdolna, Érsekújvár
Forró Krisztián, Nagymácséd
Horváth Ferenec, Felsőszeli
Kovács József, Nagyfödémes
Károlyi Domonkos Ancika, Ekecs
Kolek János, Galánta
Varga Zoltán, Feketenyék
Tóth Imre, Dunaszerdahely
Szabó Barnabás, Farkasd
Czibor Zoltán, Dunamocs
Czibor Balázs, Búcs
Szalay Rozália, Kolozsnéma
Beke Pál, Kolozsnéma
Ádám László, Bakóháza
Szitás Zoltán, Csallóköztárnok
Jakoc Csonga Henrietta, Galánta
Énekes Erzsébet, Feketenyék
Tóth Mária, Rimaszombat
Seres Angelika, Alsóhatár
Pörsök Margit, Somorja
Czére János, Illésháza
Álló Anna, Királyfiakarcsa
Bakó Tibor, Vágkirályfa
Képesi Sándor, Dercsika
Sörös Irénke, Perbete
Kovács Mária, Zsély
Lukács Monika, Nemesócsa
Szomolai István, Komárom
Kicsindi Marián, Párkány
Babos Marek, Kismácséd
Farkas Károly, Füss
Fazekas Pál, Galánta
Barthová Ela, lakhely ismeretlen
Matus István, Vága
Tari Magdolna, Komárom
Hocsák Aranka, Felsőtúr
Jabrik Attila, Kistárkány
Mészáros Éva, lakhely ismeretlen
Mészáros Alfréd, Bős
Futó László, Vágkirályfa
Németh Krisztián, Szenc
Panyik Kati, Taksony
Mészáros Sándor, Kassa
Amzler Ilona, Panyidaróc
Vass Ilona, Nagymegyer