A Piros7es az ön hozzájárulását kéri adatainak az alábbi célokra történő felhasználásához

A Piros7es weboldala sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, a weboldalon végzett tevékenység nyomon követése és releváns ajánlatok megjelenítése érdekében. A javasolt beállítások elfogadásával minden sütit engedélyez a legoptimálisabb felhasználói élmény érdekében.

Technikai sütik

Analitikai sütik

Remarketing Facebook

Remarketing Google

Beállítások kezelése Elfogadás
20220103100909 art

Míg Koszovó esetében igen, addig a Donbassznál nem függetlenségpárti a nyugat 2022. febr. 23.

Érdekes, Koszovót és a Donbasszt párhuzamba állító írás jelent meg a 888-on Biró Andrástól, a XXI. Század Intézet kutatójától Koszovót ünnepeljük, de Donecket és Luhanszkot elítéljük? címmel. 

Amíg Koszovó 2008-as, vérrel megteremtett függetlenedése a demokrácia ünnepének lett kikiáltva, addig a Donecki és a Luhanszki Népköztársaság esetében „orosz agresszióról” szólnak a hírek – kezdi írását az elemző, majd úgy folytatja, a látszat ellenére nem is különbözik annyira egymástól a két eset, sőt, egy tőről fakadnak. „Ráadásul Koszovó által egy olyan veszélyes precedenst teremtett a Nyugat, ami minden szeparatista mozgalom számára követendő például szolgálhat.“

Biró szerint habár a felrúgott minszki megállapodás, vagy az orosz csapatok donbasszi bevonulása is megérnek egy írást, esetünkben a nemzetközi közösség válasza az igazán érdekes. Mert  2008-ban a Nyugat zokszó nélkül elismerte a szerbektől függetlenedni akaró albán kisebbséget, és ezáltal Koszovót, sőt „az akkori amerikai alelnök éppen a jelenlegi elnök, Joe Biden volt, aki kristálytisztán egyértelművé tette, hogy az Egyesült Államok az ENSZ elsődleges bírói szervének, a hágai Nemzetközi Bíróságnak ítéletétől függetlenül elismeri Koszovó függetlenségét.”

A szerb-albán konfliktusról megjegyzi, hogy a kilencvenes években volt a csúcsán, amikor a NATO „a srebrenicai és vukovári mészárlás megismétlődésétől tartva preventív céllal a katonai beavatkozás mellett döntött Jugoszláviában.” Megkezdődtek a légicsapások, és Koszovót ENSZ-védnökség alá helyezték ötvenezer békefenntartóval együtt. 

„Gyakorlatilag a szuverén szerb államnak egy tartománya NATO megszállás alá került, majd a szövetséges katonai erődemonstrációnak köszönhetően függetlenedett is” – jegyzi meg Biró. Úgy folytatja, hogy habár Oroszország az el nem ismerés mellett katdoskodott, végül az USA, és a Nemzetközi Bíróság 2010. július 22-i tanácsadói véleménye alapján Koszovó függetlenedett Szerbiától. A bíróság egyébként arra a következtetésre jutott, hogy „Koszovó függetlenségének 2008. február 17-én történő kinyilvánítása nem sértette meg a nemzetközi jogot”, valamint azt is megjegyezte, hogy „a 18­. és 20. század eleje közötti állami gyakorlat egyértelműen arra a következtetésre mutat, hogy a nemzetközi jog nem tartalmazta a függetlenségi nyilatkozatok tilalmát”.

„Mindennek fényében kissé kognitív disszonanciát kelt a Nyugat részéről, hogy Koszovó esetében támogatta az etnikai alapú elszakadást, ám a szakadár népköztársaságok esetében az orosz invázió egy formájának tekinti azt” – írja az elemző. 

Hozzáteszi, a térség vezetői számára fontos a háború elkerülése – ezt jelzik az EU-s fellépések –, mindenesetre képmutatónak nevezi a nyugati államok hivatkozási alapja és a függetlenséget elvitató magatartását a koszovói példa alapján. 

„Az azonban kétségtelen, hogy jelen esemény a világrend átalakulásának folyamatába illeszkedik, amelynek elengedhetetlen kelléke a határok átrendeződése. Oroszország – valószínűsíthetően Kína hátszelével – egyre nyíltabban adja az Egyesült Államok tudtára, hogy az egykori orosz birodalmi vagy szovjet érdekszférába tartozó területekre továbbra is igényt tart” – zárja írását az elemző. 

(888, nyitókép: albaniandailynews.com)