
CSAK A KEZÉT FIGYELD!
Migaľ arcoskodása
2025. jan. 14.


Az oroszfóbiás liberális és progresszív, druckerista (vagy ki tudja, milyen?) Hlas-osok mindent megtesznek azért, hogy tovább szítsák a feszültséget a koalícióban. És – vélhetően ez a céljuk (Pellével együtt?) –, hogy kicsikarják az előrehozott választásokat, illetve addig az elnöki kormányzást.
A legfőbb törésvonal köztük és a kormánykoalíció többi része között pedig immár egyértelműen az orosz-ukrán konfliktus megítélése, illetve azon belül is a háborúpártiság a békepártisággal szemben.
Azaz Zelenszkij támogatása a saját kormányfőjük ellenében.

A Hlas fő rebellise.
Ez a videó ennek ékes bizonyítéka.
Fico pedig a hétvégén a ta3 televízióban világossá tette, hogy a koalíciós partnerek vagy biztosítják a zökkenőmentes kormányzáshoz szükséges szavazatszámot, vagy bedobja a törölközőt, és jöhet az újabb parlamenti pakliosztás.
Šutaj Eštok ugyan szabadkozik, hogy meglesz a pártja részéről a kellő számú képviselő, de a Drucker-körüli csoportnak mondott képviselők a jelek szerint végérvényesen eldöntötték, hogy melyik oldalon szeretnék állni.
Ahogy Migaľ fogalmaz, „a történelem jó oldalán”, ami magyarra fordítva ennyit jelent, hogy Ficoval szemben, Zelenszkij és Brüsszel oldalán.
Itt egy finom jelzés, hogy Drucker a legvérmesebb ukránbarát kinderaktivistáknak is megfelel.
Szomorú ezt látni, de ez az igazság. Úgyhogy valószínűleg a MaSzövi vezetése is elkezdhet gondolkodni a nyerő választási stratégián...

Králik Róbert


