
CSAK A KEZÉT FIGYELD!
Migaľ már egy új párt alapításán töri a fejét
2025. márc. 20.
A kormányválság elsőszámú felelőse, a politikai takonygerincűséget bugári szintre emelő, névleg független, immáron miniszteri székkel büszkélkedhető Samuel Migaľ csütörtökön bejelentette, hogy szeretne továbbra is a politika színpadán tevékenykedni, ezért új párt alapítását fontolgatja.
A parlamentbe az Hlas listáján bekerült, majd onnan januárban kizárt Migaľ Radomír Šalitroš társaságában jelentette be pártalapítási szándékát. Az elmúlt hónapokban a nevéhez köthető kavarás révén nem számíthat a jövőben arra, hogy akár a jelenlegi kormányoldal, akár az ellenzék bármely pártja a listájára vegye a következő parlamenti választás során, mivel az egyik oldalon eljátszotta a hitelét, a másik oldal számára meg eleve vállalhatatlan a személye.
Abban az esetben, ha egy új politikai projekt elindításáról határoznánk, nagyon korán értesülni fognak, de igen, elmondhatom, hogy továbbra is a politikában szeretnénk maradni
– nyilatkozta a befektetési miniszter egy újságírói kérdésre.
Migaľ politikai vakságát mi sem bizonyítja jobban, miszerint az, hogy immár egyik oldalnak sem kellenek (emlékezetes, Fico a parlamenti többség megtartása miatt engedett a csávó zsarolásának), abban látja, hogy a szlovák társadalom túlságosan is széttöredezett, ezért ők egyesíteni szeretnék az oldalakat.
Állítása szerint ő semmilyen funkciót nem akart elvállalni, de hát egy ilyen egyezség születetett, és a funkció nem egyedül az övé.
Furcsa kijelentés, annyi szent. Állítása szerint egy tím kapta meg a feladatot, amit ő miniszterként menedzselni hivatott.
Érdekesség, hogy Migaľék eddigi harmadik kereke, a Hlas-os Ján Ferenčák határzottan elutasította azt a felvetést, hogy kilépjen a pártjából, és a politikai kalandor Migaľ és Šalitroš oldalán építsen fel egy új pártot.
Persze mindez nem jelent semmit, hiszen megszokhattuk, hogy a szlovák politikában bármi lehetséges.
Forrás: Teraz.sk, P7

Tell Vilmos
