
7832
Mikit és Lilit hasonló tragédia köti össze - immár örökre
2024. máj. 7.
Petrók Lili, a komáromi KFC ifjú futballistája, a komáromi Selye János Gimnázium diákja a felvidéki magyar országos gimibajnokságon, Dunaszerdahelyen történt, meccs közbeni összeomlása nyomán az embernek óhatatlanul is eszébe jutott egy 20 évvel ezelőtt történt eset.
Fehér Miki tragikus halála. A tehetséges válogatott játékos a portugál topcsapat, a Benfica csatáraként szintén meccs közben esett össze a pályán és úgy, ahogy sajnos Lilin sem, Mikin sem tudtak már segíteni az orvosok.

A szörnyű pillanatok örökké bevésődtek a szemtanúk emlékezetébe.
Óriási tragédia volt ez akkor is, és az idei sem kisebb, sőt! Hiszen a mosolygós, jószívű és tehetséges ifjú dunamocsi focista életútja a felnőtt kor kapujában ért véget.
A nagy kérdés az, hogy a sport okozta-e a bajt, vagy a rejtett egészségügyi rendellenesség okán a tragédia mindenképpen bekövetkezett volna, és a foci, a jó kondi még akár meg is hosszabbíthatta az életüket. Nem tudjuk.
De talán nem is fontos ezen rágódni. Hiszen bármit is mondunk, újságíróként bármit is írunk, Lilit már semmi sem hozza vissza az élők sorába.
Annyi azonban bizonyos, hogy Miki akkori, valamint Lili mostani tragédiája óriási hullámokat vert. Miki esetében szinte világszerte. Lili kapcsán pedig Felvidékszerte. Sőt talán a teljes szlovák és a magyar futballtársadalom és a média nagy része is kifejezte részvétét a klubnak, illetve Lilla családjának.
Megható volt. Ahogy az is, ahogy a Benfica megemlékezése is az érthetetlen haláleset 20. évfordulóján.
Valamint az is, hogy a komáromi futballklub igazán méltón búcsúzott el Lilitől, hiszen a csapat a bajnoki címét neki ajánlotta fel. Lili mezszámát pedig visszavonultatta. Azaz, már soha egyetlen KFC-s focista sem fog 11-es számú mezt magára ölteni.
Isten veled, Lili! Isten veled, Miki! Nem feledünk Benneteket!

Bajnok a komáromi KFC!
Szép volt, fiúk!

Králik Róbert
