CSAK BÉKESSÉG LEGYEN!

Mindennapi kenyerünket add meg nekik ma! 2022. máj. 27.

Kétféle ember létezik ma az univerzumban. Az első csoportba tartoznak azok, akikről a brit tudósok már megállapítottak valamit, és a másikba Olodimir Elenszkij és ukrán sleppje. Ő az az ikon ma a világban, aki érinthetetlen, és pont azért, mert olyan világhatalmi erők mozgatják és állnak mögötte, aminek ő a tudatában van. Ez teszi őt olyan okossá, bátorrá, arrogánssá, szemtelenné és egyre inkább ellenszenvessé.

Mérhetetlenül idióta és szemforgató világban élünk. Miközben az egész Európai Unió és természetesen a pulykasütő és indiánirtó Amerikai Egybesült Államok Ukrajna szuverenitásáért küzd mindhalálig, akár az utolsó ukránig is, és indul harcba napról-napra, addig ugyanez az Európai Unió és az amerikai, szellemekkel táncoló elnöke az európai tagállamok szuverenitásnak teljes feladását kéri. Mit kéri? Elvárja, sőt, parancsolja minden fronton, hiszen az orosz olaj, gáz és fosszilis energiahordozókról való leválásnak a kikényszerítése ezt jelenti.

Megszűnik az államok saját döntési joga, hogy maguk határozzák meg, éhen döglenek, lenullázzák a gazdaságukat, totális munkanélküliségbe és anarchiába taszítják-e az országukat, vagyis tönkremennek-e maguktól,

a saját döntésük alapján, mint ezt teszik teljesen idióta módon a lengyelek vagy a németek, a szlovák és cseh bólogatós kutya-bábszínházak pitizése közepette, vagy teszik mindezt parancsra, zsarolásra, vagy a kollektív hülyeség magasabb rendű marxista elveire és uniós határozataira hivatkozva.

Régen még aligha gondoltuk volna, 

hogy az ember napi étrendje befolyásolhatja a világpolitikai eseményeket, ám ezidáig még egyetlen brit tudós sem foglalkozott ezzel a már egyre inkább tömegméreteket öltő, és idegállapotokat okozó jelenséggel. Csak az utóbbi időben vetették fel ennek a lehetőségét, amikor is rájöttek arra, hogy a megrekedt szelek, ha az emberben nem kifele mennek, hanem felfelé, a fejet, mint a gondolkodás központját nyomják, akkor olyan megnyilvánulások születnek, mint amilyeneket a kis zöld ember és a világban szétszórt nagykövetei tartanak mostanság. 

Köztük is élen jár a németországi ukrán nagykövet, aki rendszeresen alázza meg a német vezetőket, kivétel nékül ha nem ugranak azonnal a kis marslakó vakkantására. 

De természetesen nem maradhat ki a sorból Ukrajna magyarországi nagykövete, Valentina Nepop sem, akinek két fodrászati és kozmetikai kezelés között – amire láthatólag többet költ, mint könyvvásárlásra – még arra is van ideje, hogy az egykori szovjet pártvezetők és politikai biztosok mintájára, azokat szinte megszégyenítő alapossággal, leellenőrizze a szuverén magyar kulturális élet napi kínálatát, hogy kizárja abból a káros, jelen esetben gyilkos orosz kultúrális elemeket. Pedig mondjuk erre annyi joga van, ehhez annyi köze van, mint Móricka zöldséges üzletének a szemközti bankban folyó kölcsönszerződések elbírálásához. 

A napokban nyílt levelet intézett eme felsőbbrendűségi érzése okán Vidnyánszky Attilához, a Nemzeti Színház igazgatójához, aki bírálni merészelte a Margitszigeti Színház igazgatójának, Bán Teodórának, azt a döntését, hogy lemondta Valentina Lisitsa orosz zongoraművész koncertjét, éppen Nepopl bámulatos cenzúrájának és éber figyelmeztetésének következtében. 

Mint írja: 

Valósággal sokkol, amikor valaki a kultúrát még mindig megpróbálja a politikán kívül helyezni, amivel valójában lehetővé teszi Oroszország számára, hogy tisztára mossa a szennyesét, elfeledtesse az ukránok ezreinek megerőszakolását és meggyilkolását a „nagy orosz kultúr által”.

Nos a kultúra és a politika különválásáért sokat küzdüttünk Magyarországon is. Főleg az ilyen ukrán tipusú, vazallusi, marxista megközelítés miatt, vagy annak okán. 

Persze ezt egy szőke, hátrányos helyzetű kommunistának megmagyarázni olyan, mint a szabadságról előadni Észak-Koreában. Már nagy érdeklődéssel várom, hogy a két évig, Budapest utcáin vonagló és vergődő, az előadótermekben pizzát zabáló, a „politkának el a kezekkel a kultúrától“ Free SZFE mozgalma, valamint a külföldi szolidáris színházakban e mozgalamat a támogatásukról biztosító szabadelvű színészek és társulatok, mikor vonulnak az utcára, hogy tiltakozzanak eme szovjet elvű géniusz kijelentése miatt. 

Már alig várom, hogy e kijelentés miatt, aki szerint a politikának igenis helye van a kultúrában és a kultúrharcban, Alföldi Róberta, a politikamentes színház és kultúra élő, habzó szájú, minősítő halmaza, sárga-kék zászlót éget az ukrán nagykövetség előt. Pedig mekkora áldozatot hoztak a friss színészpalánták! Nem beszélve arról az egyetemi tanárról, aki minden tudását latba vetve, makogva fel tudta olvasni a tabblettjéről Petőfi Nemzeti dalát is. Európában nem fogyott el annyi sárga ragasztószalag, mint a SZFE székházának lezárására. Még a demokratikus és az európai normáknak megfelelő ukrán önbíráskodók sem használtak fel ennyi ragasztószalagot a minden törvényi ítélet nélkül a fákhoz és oszlopokhoz kikötözött bűnösök rögzítésére. 

És erre jön Nepopp népbiztos elvtársnő, és mindent borít, és megmondja a nyugati liberális ukázt, az új álláspontot, ami egyben meghatározza majd a következő évek üléspontját és liberális kultúr-irányvonalát is. 

Ehhez az agymenéshez csatlakozik Olekszandra Koval, az Ukrajnai Könyv Intézet igazgatója, aki azon a véleményen van, hogy meg kell szabadulni az ukrán gondolkodásmódra káros irodalmi alkotásoktól, közöttük számos orosz klasszikus műtől is.

Koval úgy véli, hogy minél előbb likvidálni kell a káros ideológiát népszerűsítő könyveket, elsősorban a szovjet érában kiadottakat, még akkor is, ha két nyelven, oroszul és ukránul lettek kinyomtatva.

Ukrajna könyvtáraiban mintegy százmillió olyan kötet van, amelyeket ideológiai okokból ki kell emelni az állományból és meg kell semmisíteni. 

Azt nem tudjuk, hogy nyilvános könyvégetések is lesznek-e, de valószínűsíthető, az ukrán kulturális szokásokat elnézve. Az igazgató szerint az év végéig be kell fejezni az ukránellenes imperialista eszméket terjesztő művek kivonását a tékák állományából. Továbbá azoknaka az 1991 után kiadott köteteknek, mesekönyveknek, krimiknek, szerelmes és romantikus regényeknek sincs helye az ukrajnai könyvtárakban, amelyeknek oroszok a szerzőik. Lehet, hogy ezek az alkotások nagy népszerűségnek örvendenek az olvasók körében, de az idő nyilvánvaló követelménye a likvidálásuk.

Arról nem szól a fáma, hogy a a külföldről számolatlanul beáramló imperialista tőke vajon a könyvektől eltérően mennyire ukránellenes, esetleg mennyire zavarhatja meg a fejlődésükben az ukránokat, de hamarosan ez is ki fog derülni, főleg ezen tőke alapos eltűnése után a politikusok feneketlen zsebében. És mint megjegyezte, rengetegen ellenzik az orosz klasszikusok műveinek eltávolítását a tékák polcairól, de semmi nem szól a probléma ilyen módon történő rendezése ellen. 

Az eltávolítandó kötetek sorában olyan orosz klasszikusok művei vannak, mint Dosztojevszkij vagy Puskin, akik olvasása nagyon káros az ukrán emberek világnézetére – vélekedik Olekszandra Koval. 

Arról nem esett szó hogy esetleg a Mein Kampf is égetve lesz-e, vagy egyelőre maradhat, mint az ukrán kulturális örökség része, ha az azovisták, már amennyi megmarad belőlük, frissíteni szeretnék kulturális tudásukat a Führer gondolatai által, akinek szimbólumait és képeit oly szívesen tetoválták magukra, persze nem azért mert ők fasiszták lennének, csak hobbiból. 

Lehet, hogy a likvidált orosz irodalmat, az egykori hőn imádott észak-koreai kedves vezető, Kim Ir Szen elvtárs köteteinek mintájára, majd az Elenszkij összes váltja-e? Ez, feltehetőleg, nem hat majd negatívan az ukrán irodalomszeretetre és a nemzet lelki fejlődésére, különösen azon filmjei, ahol meztelenül szaladgál a szupermarketben és a farkával zongorázik. Az ukrán klasszikusok sorozatban bizonyára minősített helyekre rakják majd ki. 

Ilyen jeleneteket szoktak jobb helyeken emberek helyett idomított majmokkal is betaníttatni a cirkuszban, de hát meszoktuk már manapság: cirkusz az egész világ.

Természetesen, Valnetina szavaira reagálva, mi is elítéljük az orosz agressziót, meg erőszakot, meg gyilkolást, de próbálunk túlnézve azon, kívülállóként, egyenlő mércével tekinteni azokra a Donyeck-medencében, a háború kirobbanása előtt elkövetett ukrán atrocitásokra is, amelyekkel civil emberek ezreit gyilkolták le faszista, köztörvényes  börtöntöltelék hordák ráengedésével az ottani lakosságra. Mert szerintünk 

nincs különbség az oroszok által hátrahagyott és az ukránok által létesített tömegsírok között.

Mint ahogyan gyilkosok között sincs különbség azzal, hogy amíg az USA milliókat gyilkol a demokrácia jegyében, ami természetesen csak jogos hódítás, addig minden más ugyanolyan indokkal agresszió.

Európa minden normálisan gondolkodó polgárának meglehetősen elege van már abból, hogy Olodimir kedves vezető elvárja, hogy mindenki adakozzon, járuljon hozzá, akár önmaga, családja, vagy országa tönkretételével is az orosz energiától való leválással Ukrajna újjáépítéséhez, miközben az ukrán állam a szomszédain, Magyarországon és Szlovákián keresztül továbbra is szerződéssel biztosítja saját maga fennmaradása érdekében a gyilkos és véres orosz olaj és gáz importját, mint ahogyan azt éppen a minap tudtuk meg.

Ez nemcsak pofátlanság, hanem az emberek totális félrevezetése és arcul csapása. 

Az ukrán elnök nem kéri, szeretné, vagy óhajtja, hanem azt mondja „kell”! Lassan úgy járunk a világ ukránosításában, mint az egykori Szovjetunióval – aminek emlékét sajnos egyre többen kezdik visszasírni az elmebeteg, szolgalelkűséggel és képmutatással párosult, EU-s intézkedések következtében – ahova a keleti, szocialista országok mindennemű termelése, a cipőtől kezdve, a ruházaton keresztül, az alkohollal és az élelmiszerrel bezárva, úgy vándorolt ki, mint a románok Nyugat-Európába koldulni. 

Ha így folytatjuk, lassan a napi imáinkat, köztük a ,,Mi atyánkot” is az ukrán fél igényei szerint kell majd átírnunk úgy, hogy ,,mindennapi kenyerünket add meg nekik ma”.

Hrubík Béla