MAGYAR KÁRTYA

Mintha csak a Mečiar-érában élnénk 2022. ápr. 13.

Gyerekkorom meghatározó élménye volt a kilencvenes évek magyarellenes hangulatkeltése. Akkor volt egy populista Vladimír Mečiarunk, egy Ján Slotánk, egy Anna Malíkovánk. Azóta a maffiamódszerekkel Európa legszélére sodródó szlovák államalakulat törvényhozásából eltakarodtak a szélsőjobbos hangulatkeltők (jó, Kotlebáék még ott vannak, de sok vizet nem zavarnak), helyüket pedig a béke és a szeretet földi nagykövetei, a liberálisok vették át.

Európai szinten (papíron) standardok feletti jogokkal bíró kisebbségiként nem győzzük kapkodni a fejünket annak az államnak a szellemi mélyrepülésén, melynek államkasszájába négyszázötvenezres közösségünk az adóját fizeti be. 

Hol egy alkotmányellenes állampolgárság megvonás, hol egy beneši földtulajdon elkobzás, hol a parlamentben habzó szájjal magyarokkal rioggató kretén következmény nélküli ámokfutása. Ja, és a hatalom negyedik pillérét, a Független és Objektív Sajtót se felejtsük ki!

Nem is emelné meg az átlagember vérnyomását mindez. Legalábbis a Szahara-övezettől délre nem, ahol még ma is dívik a törzsi háború, ha épp nem tetszik valakinek az anyanyelve, netán az anatómiai felépítése. Na de mindez Európában?! Ráadásul az szentséges Unióban? Abban a gazdasági-politikai tömörülésben, mely az emberi jogok és a nemzetek békés együttélésének eszméjén alapul! 

Miközben keleti szomszédunkból emberek milliói menekülnek el egy értelmetlen háború szörnyűségei elől, egyes politikusok, klikk- és hatásvadász újságíróként ténykedő lelki nyomorékok azzal próbálnak a figyelem középpontjába kerülni, hogy a világ egyik legbékésebb nemzeti kisebbsége ellen uszítják az arra fogékonyakat. 

És a történelmi tapasztalat azt mutatja, bőven termékeny talajra hullanak ezek a gyűlöletmagvak. A máig könnyes szemű nosztalgiával emlegetett doktor Tisonak se kellett kétszer megismételnie, hogy a magyar és a zsidó nem ember...

Ne legyenek illúzióink, a húsvét utáni keddre Pozsonyba szervezett tüntetés sem fogja elérni a szlovák média és pláne a szlovák emberek ingerküszöbét, legfeljebb amiatt fognak méltatlankodni, hogy ezek a hülye magyarok már megint követelőznek valami piti dolog miatt. Pedig annyi kegyet gyakorolnak irányunkban! 

Megtűrnek minket az ősi szlovák földön. Viszonylag ritkán szólnak ránk, hogy ne rondítsunk bele a napsütésbe az otromba ázsiai nyelvünkkel, sőt néha szinte még emberszámba is vesznek! Persze csak módjával, ha kell nekik valami.

Ilyen közegben a Jaroslav Naďok és az Arpád Soltészok, na meg újabban a Boris Kollár nevezetű véglények páros lábbal szállnak bele azokba a magyarokba, akik mikor parlamenti erőként tudtak fellépni (valamikor a ködös múltban), a demokrácia és az Európához tartozás letéteményesei voltak. Jó, most felejtsük el a vágóHÍD takony-gericét, ha egyáltalán képesek vagyunk elfeledni azt a sok csodát, amit Bugár moslékosvödör-imádatának köszönhetünk (pl. Himnusz-törvény)! 

Itt van most 450 000 magyar, akik nem tudnak egy parlament-képes pártot kitermelni, nincs képviselőjük az európai fórumokon, és az önmagukat politikai képviseletünkként feltüntető dögkeselyűink még az anyaországgal (igen, kedves liberális barátaink, számunkra Magyarország az anyaország!) való bármilyen együttműködést is elutasítják. 

S a nép, az istenadta nép, ha oly boldog-e rajt' – zeng fülembe Arany János zseniális A Walesi bárdokja –, akkor hogy a jó búbánatban képes azok kezébe helyezni a normális élet reményét, akik nem tudják vagy nem akarják feljelenteni a gyűlölködő hangulatkeltőket, akik nem tudják vagy nem akarják megszervezni a tüntetéseket?! 

Persze lehet petíciókat is aláíratgatni a DAC meccsek után a drukkerekkel, lehet sajtótájékoztatókat tartani, esetleg azokat megzavarni, pótcselekvést könnyű találni, ha dolgozni nincs kedvünk. 

Mondom, olyan, mintha a Mečiar-érában élnénk. A különbség csupán annyi, hogy a kilencvenes években még voltak cselekvőképes, rendíthetetlen politikusaink, akik naggyűlést szerveztek Komáromba, akik őszinte hittel a közösségért politizáltak és nem a közvéleménykutatások tizedszázalékainak patikamérlegén hozták meg a döntéseiket. Tisztelet a kivételnek! 

Borítókép: TASR